Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

hallgatni szemtől szembe a részint megokolt, részint csak az egyéni rokonszenv rovására írható igen szép magasztalást. Patay Gyuláné Szathmáry Király Anna a lelke, fenntartó szelleme ennek a nemes célú, emberbaráti, fejlődő kis intézetnek. Az ő irántam mindig tapasztalt jósága és szeretete a forrása annak is, hogy itt engem most így ünnepeltek. Tegnap vettem egy hosszú, de bizony szomorú tartalmú levelet Voinovich Gézától, akiről május óta semmit sem hallottam. Scharzalp-Davosból írja a szanatóriumból december 20-án. Ott sínylődnek hónapok óta feleségestől némi tüdőbajban, s amint írja, még vagy két-három hónapig türelemmel ott kell maradnia. Nem tudtam mire vélni eddigi hosszú hallgatását. Becsülöm, szeretem mindkettőjüket. S részökről is régóta annyi rokonszenvet és szívességet tapasztaltam, hogy az irántok érzett meleg vonzalmam ebben is indokolást talál, de abban a kegyeletes megemlékezésben is, melyet Arany Jánosról és Laciról szívemben mindig őrzök. Nyavalygásom közben nappal is, éjjel is sokszor elmerengek, elgondolkozom, elképzelődöm. Bayer József barátom azt írta nekem régebben, hogy betegségem fájdalmát és unalmát próbáljam elűzni a Múzsával. Hiszen ha olyan könnyen menne az, mint az egészséges ember gondolja! Mióta így vagyok, az én gondolatom legtöbbször a mulandósággal, az elkövetkező lét és nem lét eszméjével foglalkozik. Mégis a múlt napokban, egy éjszaka nem tudván elaludni, egy kis költeményt fűztem egybe. Éjfél után volt. Felkeltem ágyamból, s leírtam Emlékeim címmel. Azt kérem, hogy emlékeim a túlvilágra is kísérjenek el. A másik verset nappal toldottam össze Isten fája cím alatt. A tárgyat az adta, hogy Magyarbélen Xivkovich Lillike napjában a parkban egy öreg gesztenyefa alá jár imádkozni, melynek törzsébe valami szentkép van elhelyezve. Testem-lelkem elzsibbadt. A lantverés nem megy könnyen. A hírlapok is hirdetik, de levélben is kapom az értesítést, hogy Görgei Artúr megbetegedett, mégpedig aggasztóan veszélyesen. Régi hólyagbaja gyötri. Láza van, olykor eszméletét veszti. A jövő január hó 30-án kilencvenötödik életévét tölti be. Ehhez a matuzsálemi korhoz már nem is szükséges a betegség, csupán a csendes aluvás. Egymás után költöznek mellőlem, akiket szerettem, tiszteltem. Ha szétnézek körültem, úgy látom, hogy máris egyedül maradtam. Ez az egyedüliség nemigen talál vigasztaló foglakozást vagy elfoglaltatást. Legközelebbi családi körömben is úgy megnehezedett az Isten keze, hogy alig telik tőlem a szinte elcsüggedettek bátorítása, tanácsolása. 1912. december 26. Karácsony második napját is a szobában kell töltenem, mint az elsőt töltöttem. Künn a szabadban sártenger van; ködös, komor, nedves, hideg. Elég nekem csupán ebédre gyalogolnom hol egyik, hol másik húgomhoz. Az estét sem tölthetem velők a rossz idő miatt. Pedig még holnap és holnapután estig itt maradok. Alig történt előbb, hogy egyfolytában öt napig itt időztem volna. Most is csak a miskolci házi körülmények tették ezt lehetővé, sőt szükségessé. Holnap ebédre Lossonczy Jenő vendége leszek. Rég meghívott, hogyha itt időzöm, meg fog engem traktálni vadpecsenyével - a még mindig fürge, aktív va-