Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Innen üdvözöltem ma levélben Baksay Sándor püspök barátomat, akit Őfelsége, a király néhány nappal ezelőtt a „Ferenc József-rend nagykeresztjével" tüntetett ki. Említettem neki Arany szellemében: Amit az Úristen rád mért, Elviseled a hazádért. Mikor mi öregek efféle kitüntetést nyerünk, annak szemlélete a fiatalok előtt ösztön, magunk előtt már csak - emlékezet, az azzal járó külsőség pedig gyakran alkalmatlan vagy kellemetlen is. Éppen jókor vagyok itt. Házam külső falának megromlott részeit, kivált a falak töveinél, és megrongálódott kéményét most javítgatja egy kőmíves 70 koronáért, amit egy itteni más kőmíves 380 koronáért akart, lehet, hogy alaposabban, azaz maga bontott volna, hogy legyen mit javítani. Az uralkodó drágaságot, aki teheti, felhasználja a legcudarabb zsarolásra. Tátraszéplak 1912. augusztus 6. Idehoztam tegnap a bajomat. Ugy is mondhatnám: a bajom idehozott engem. Hosszú aggódás és készülődés után tegnap délután egy órakor beültem Miskolcon a gyorsvonaton az első osztályú félfülkébe. Egyedül voltam, úgy érkeztem Poprádra esti fél hat órakor. Onnan kocsin ide fél nyolckor. Most a tizenkettedik évi látogatást is szinte abban a szobában töltöm itt a „Millennium"-villában, melyben egy kivétellel a többi éveket töltöttem. Tegnap este megérkezésem után azonnal kikértem dr. Guhr Mihály orvos tanácsát. Nem tudott többet mondani, mint a miskolciak. Csak a mindenféle alkoholtól való tartózkodást ajánlotta szigorúbban. A bortól is határozottan eltilt, amit dr. Sidlauer félig-meddig megengedett. Egyszóval rabja maradok a prosztatának egész életemre. Beletörődöm, talán megszokom. Ma reggel komor, esős idő volt. Most dél felé már melegen derűs. Itt találtam Semsey Andort, ki velem hasonló bajban szenved már harmadfél év óta. Jól elbeszéltük a bajunkat. Pár nap óta itt van Radványi István is, aki Bártfáról jött ide. Ma reggel meglátogatott. Még tegnap este átadták nekem Darányi Ignác névjegyét, aki Ó-Tátrafüredről itt járván irántam érdeklődött. Tátraszéplak 1912. augusztus 7. Nem hat már reám régi gyönyörrel a széplaki fölséges természet. Nem azért nem hat úgy, mivel talán megszoktam, de bizonyosan a reám szakadt baj miatt, melytől se nappal, se éjjel nem lehetek nyugton. Örökké érezteti magát s néha igen fájdalmasan. Elvette erőmet, lenyomta kedélyemet. Elcsüggesztett. Nyomását megszűnés nélkül érzem, s ingerel a szabadulás ösztöne. Segítségül hívom az önmegadásra rendkívül magas életkoromat, mely engem folyvást ép egészséggel bol-