Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

tűin. Megsértették a formát, de megmentették a parlamentet, s elhárították köteles munkásságuk zsarnoki akadályát. De Justhék az utcai tömegben gyújtották fel az érdekökben folyó harc tüzét. A fővárosi szociáldemokraták kimondották az egész országra kiterjedő harcot, a sztrájkot. Mindenfelé, itt nálunk Miskolcon is, szünetel minden munka. A munkások nagy tömegekbe gyűlöngve demonstrálnak az utcákon. Eltetik az általános választójogot, s átkozzák az urakat, a grófokat, bárókat, a birtokosokat. A fővárosban pedig tetőpontra hágott a forrongás. A szocialisták ezrei lepték el az utcákat. Szinte ostromolni akarták a parlamentet. Törtek, romboltak, zúztak mindenfelé. Támadták a kirendelt katonaságot és rendőrséget, mely végre fegyverhez nyúlt: lőtt, vágott. Sok a halott, sokkal több a sebesült. Egy huszár és egy rendőr is halva bukott le lováról. Hírlapokat sem kapunk tegnap óta sem itt, sem a fővárosban. - Saját kezünkkel készítjük nyakunkra a jármot, az abszolutizmust. Megérdemeljük. Holnap délben, az ünnep szombatján végre kijuthatok Szentpéterre. 1912. május 27. Pünkösd ünnepe hozott ide tegnapelőtt délben. Ma az ünnep második napját üljük. Valóban üljük a szobában. Legalább nekem ülnöm kell, mégpedig gúnyolására a szépségéről híres májusnak fűtött szobában tegnap is, ma is. A fővárosból hozott influenza maradványai még mindig rajtam nehezülnek és gyötörnek. Emiatt a templomba sem mehettem tegnap. El kellett maradnom az úrasztalától, ami a három sátoros ünnepünk alkalmával még sohasem történt itt velem. Intő egyik jel arra, hogy lassankint minden elmarad tőlem, ami nekem kedves volt. Esős, sáros, híves, komor időnk van. Látom, hogy körültem itt a természetben minden igen lassan fejlődik. Gyümölcsfáim hiába virágoztak oly meglepő gazdagon. Alig látok a lombok közt némely fán egy-két apró gyümölcsöt. Sok egészen üresen maradt. Szőlőlugas-vesszőim is puszták. Mondják, a fagyos napok tették tönkre. Rég tapasztalom, hogy nem érdemlik azok a költséget és fáradságot. Elég volt velük a mulatozás. Ősszel az egészet kiirtatom. Az a féktelen vihar, az a gyilkolás, rablás, gyújtogatás, mellyel a felizgatott szociális-demokrata tömeg május 22-én és 23-án Budapestet rémületbe ejtette, 24én nagy részben megszűnt. A sztrájkot beszüntette a vezetőség. A halottak és sebesültek, az özvegyek és árvák, a kimondhatlan károkat szenvedő lakosok áldhatják Justhékat és a többi vezéreket, e szörnyű istentelenség értelmi szerzőit, akik biztos helyen elvonulva, nagy elégtétellel markukba nevettek, míg szerencsétlen, vak eszközeik az utcán elvéreztek. A hatóság pedig összetett kézzel nézi, hogy a rablókat és gyilkosokat nyilvános ezer meg ezer proklamációban hősöknek dicsőítik, s őket koszorúkkal ünnepelik. Lillikétől Magyarbélről tegnap kedves levélkét kaptam itt Szentpéteren. O így ünnepek alkalmával gyakran felkeres itt engemet. Uj meg új jeleit adja irántam mindig táplált szeretetének. Ilyen levélkéit többnyire el szoktam tenni íróasztalom fiókjába. Elő-elő veszem, mikor itt mulatok, s reá emlékezem. Ma válaszoltam levelére.