Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Ki őriz meg engem ettől Az üldöző kísértettől? Víz tükrére becsalogat S ott zúdít rám bősz habokat. Egy tündérkert kapuinál Bűbájos virágot kínál, De virágát, ha elveszem, Vérző tövisnek érezem, stb. Levelet írtam V. Gyurinak Árpádfalvára. Ugy értesíté beteg édesanyját, hogy majd csak július hó folyamán jön át meglátogatni. A szegény beteg óhajtaná, minél előbb jöjjön, míg annyi ereje van, hogy legalább beszélgethet vele. Júliusban, úgy lehet, késő lesz. Megírtam neki. Szomorú kilátások. 1908. június 8. Pünkösd ünnepét üljük. Tegnap az első napját, ma a másodikat. Tegnap teljesen megtölté templomunkat az ünneplő gyülekezet. Részesültünk az úri szent vacsorában. Régóta égető, száraz hőség gyötri a földet. Ennek dacára a növényzet nagy része eléggé üde és életerős. De a búza sokhelyütt oly silány, hogy az elvetett magot sem fogja megadni. Hírlapi tudósítás szerint országszerte, ha nem is nagy ínséget, de rossz esztendőt várhatunk. Méltó folytatását és fokozását a rossz közviszonyoknak, kísérőjét a „nagy nemzeti kormány" elkeserítő viselkedésének. A fellegek olykor meg-megfordultak felettünk. Néha a távoli égaljon sötét borúlat nagy esőt vagy zivatart is jelzett, melynek előszelét itt is éreztük: de egy szem esővel sem ajándékoztak meg. Hanem ez éjjel csakugyan ránk zúdult az irtóztató zivatar. Viharos szélvész, irtózatos villámlás és mennydörgés, rövid ideig tartó esőszakadással. Almomból egy szörnyű roppanás riasztott fel. Kinéztem az ablakon. Egymást érte a villámlás, mintha az egész levegő kigyulladt volna. Reggel láttam, hogy különben is elkorhadt utcakapumat oszlopostól, mindenestől kidöntötte a vihar. Annak a roppanása ébresztett fel álmomból. Kár a kertben vagy más egyébben nemigen esett. Eső sem volt valami nagyobb mértékben, de valamenynyire mégis megázott a föld. Kissé föllélegezhetik tőle a tenyészet. Szegény beteg húgomat ismét hanyatlottabb állapotban találtam. Elkövetkezett a betegség egyik ismert tünete: a diartea, mely az erőt még inkább fölemészti. Egyik lábfején már dagadás is jelentkezik. Szegény reménytelen testvérem! Tegnap, az ünnep első napján azt kívánta, hogy V. Pali részesítse őt is az úri szent vacsorában. Részesítette; mint mondja, oly kölcsönös megindulás és zokogás közben, hogy az imádságot is alig bírták elmondani. Szinte búcsúzás volt az élettől. Mily kegyetlen sors: szenvedni sokáig, folytonosan, biztosan tudva, hogy nincs menekvés, arra függesztve minden érzést, minden gondolatot, hogy a halál tart bennünket karjai közt, hogy félig már meg is haltunk!