Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

Régóta igénybe veszi meleg részvétemet és áldozatkészségemet egy szerencsétlen leányka rokonom, egyik rég elhalt nőtestvérem unokája, az árva, szegény Takaró Ilonka. Édesanyja a múlt évben halt el. A három leánytestvér könnyelmű atyjok, egy szegény néptanító gondja alatt maradt. Azaz csak kettő maradt, mert a harmadik, a legidősebb Szentpéteren nevekedett és nevekedik nagynénjének, illetve keresztanyjának szinte fogadott lányaként. A szegény legkisebb Ilonka most már egy szépen fejlett, megnyerő külsejű, tizennyolc éves leány. Polgári iskolát végzett. Én itt Miskolcon a „Takarékpénztárnál" írnoki állást szereztem neki ezelőtt másfél évvel. A szerencsétlen gyerek a legirtózatosabb betegségben, epilepsziában szenved néhány év óta. Orvosi kezelés alatt van, szorgalmasan szedi a bróm-lapdacsokat, de bizony siker nélkül. Rohamai, kivált a közelebbi napokban, ijesztőleg gyakoriak hol erős, hol gyengébb mértékben. Rendkívül sajnálom. Mindent szívesen teszek sorsa könnyebbítésére, baja enyhítésére. De az enyhítést minden igyekezetem mellett sem bírom nála elérni. Fő-fő előmozdítója lehetne az orvosilag ajánlott, szabályszerű táplálkozás, de ebben is akadály a szegény gyereknek nyomorú elhelyezkedése... Eszes, jó gyerek szép képességgel, szép írással. S ím, már legszebb virágkorában mily kegyetlen módon ránehezül az Isten keze! A folyó hónapban sokáig tartó rendkívüli hideg a múlt napokban felhagyott. Ködös, enyhe, lucskos napok következtek olykor esővel is, úgyhogy az utcákon pocsolya terült el. Most néhány nap óta ismét megemberelte magát az időjárás, kiderült, s 5-6 fokos fagyunk van Réaum. szerint Holnap Szentpéterre látogatok ki. Szinte Újév óta nem voltam ott. Semmi különös okom a látogatásra. Legalább szülőföldi levegőt szívok egy-két nap. 1912. február 1. Egy ideig a kegyetlen hideg, azután a lucskos idő gátolt az idejövetelben. Különben sem volt valami különösebb ok, amiért idelátogassak. Most is, úgyszólván, csak azért jöttem tegnap délben, hogy szülőföldi levegőt szívhassak néhány óráig ebben a csöndes kis „üres fészekben". Holnap reggel visszatérek. Gyakran gondolok életem végére. Az én magas életkoromban az már szinte önkénytelen foglalkoznia a léleknek. Mi történjék halálom után holmimmal, arra nézve már végrendeletemben nagyobbrészt intézkedtem. Nem intézkedtem azonban temetésemre nézve. Az majd gondot ad s talán nyugtalanságot is okoz a hozzám közelállóknak. Ez ügyben már régebben valami rövid körvonalazást adtam Vadászy Pali öcsémnek. Most részletesebben akarok, amint következik: Ha Miskolcon halok meg, ott szállásomon ének és rövid ima (tehát nem beszéd) tartassék. Azután rögtön szállítsák testemet ide Szentpéterre, s ha az időjárás kedvező lesz, az udvaromon legyen rövid szertartás, - ha pedig zord lesz az idő, szállítsák koporsómat egyenesen a temetőbe, s ott egy ima (tehát nem beszéd) után helyezzenek el a sírboltban. Koporsóm fényezett fenyőfa legyen, olyan, mint a szüléimé volt. Szemfödelem barna hamuszínű selyem.