Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

komor, esős, hideg vasárnap következett. De ez nem gátolta a buzgó, ájtatos híveket, hogy szorongásig meg ne töltsük tágas, szép templomunkat. Férfiak és nők, sok százan járultunk az úrasztalához. Ma valamivel derültebb az ég. Olykor a nap is kipillant a föllegek közül, de most is félig komor, hideg, szeles. A fák rügyei nehezen haladnak előre. Most már biztosan mutatják azok, hogy az idén semmi gyümölcsre nem lehet kilátásom. Meg kell elégednem a gyönyörrel, melyet majd a zöld lombok s azok alatt nyárban a hűs árnyék és az üde pázsit nyújtani fognak. Vadászy Palinál családja összes tagjai együtt ünnepelnek; ezek közt a csecsemő kis unoka is (Dezső fiacskája), kit nemrég szinte már a halál karjai közt szemléltek, s most egy élénk, kövér, szép kisgyerek. De bizony mély szomorúsággal látjuk itt naponkint hervadó és enyésző szegény húgomat. Mily keserves sors az: fájdalmak közt érezni és tudni, hogy a halál ránk tette kezét, hogy tőle nincs többé menekülés, hogy környezetünk biztatásai csak ámításunkra kigondolt, jóakaratú beszédek, melyekben magok sem hisznek. Szegény, szegény régóta szenvedő testvérem! Látván, hogy megmenteni módunkban nincsen, szinte magunk is rátérünk annak igazságára, amit ő tegnap hangoztatott, hogy ilyen életnél sokkal jobb az elmúlás. Csak az Isten hozná is el már „minél előbb s nagy kínok nélkül"! Én, amit lehet, enyhítése végett megteszek körülte. Holnap Miskolcon intézkedni fogok, hogy Sidlauer orvos jöjjön ki ide hozzá... Mindig éhes az istenadta, de mikor enni akarna, semmi nem kell neki. Szinte undorodik az ételtől. Rendkívül erőtlen. Elmelegülései és fájdalmai vannak éjjel, néha napközben. Szemlátomást vesz és fogy, mint egy égő gyertyaszál. Folyó hó 30-án szeretnék Budapesten megjelenni az „Akadémia" tagválasztó gyűlésén - legalább illendőségből. Gyulai nem válaszolt, hogy hozzá szállhatok-e. Pedig ha vendéglőbe szállok, az talán rosszul fog esni neki. Majd meglátom, mint cselekszem. Az ő viselkedése, bármennyire lenyomja a vénség, előttem szinte megfoghatatlan. 1908. április 27. Nem Sidlauer orvost, hanem egy másik fiatal doktort küldtem ki Miskolcról: dr. Venetianer J. Semmi jóval nem járt a látogatás. Ugyanazt a gyógyíthatatlan bajt találta, melyet előbb Sidlauer felismert. Ugy referált nekem, hogy legközelebb két-három hónapig húzódhatik a betegség. A vég elkerülhetlen, bár biztos határidőt jósolni nem lehet. A tegnapi gyönyörű, meleg, tavaszi nap után ma kellemetlen, esős időben jöttem ide, pedig talán most már nem is volna nagy szükségünk az esőre. Az ő látogatása végett jöttem. Pár nap múlva, április 30-án csakugyan szándékozom részt venni az „Akadémia" tagválasztó gyűlésén, majd május 3-án a díszközgyűlésén. Gyulai köréből vettem a hírt, hogy szívesen vár, hogy egészsége eléggé jó, s hozzá szállanom nem lesz neki alkalmatlan. A nagy lucsok és folyvást ömlő eső miatt kertemben se nézhettek szét. Mondja a házi felügyelőnk, hogy most már látszik a teljes gyümölcstelenség, különösen alma- és körtefákon. Szilva mégiscsak úgy áll, mintha valami mutatkoznék. Bi-