Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 2. 1908-1917 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1908-1917)

azóta nemhogy enyhült volna, sőt még zordabbá, keményebbé vált. Már tegnap este erős téli hideg volt. Éjjel aztán kissé havazott, a havazás még most reggel is tart. Mindent fehér lepel borít. Éjszaka erős fagy volt. Igazán félelmes elszomorító gondviselés, ha csak az O beláthatlan bölcsessége utóbb mégis mindent jóra nem visz! Nehezen bírok megszabadulni a kiállott influenza nyomaitól. Hol itt, hol ott mutatkozik nálam fájdalmas maradványa. Különösen a fejem olykor fájó nehézsége és a lábam gyöngesége emlékeztet rá. Lépteimben úgy zsúrolom a földet, mint ahogy szegény Gyulai Pali járkált az utolsó években. Régi étvágyam sem igen akar megjönni. Legtöbbet szenvedek éjjelenkint a mindig növekedő urina-baj és régi bal oldali bajom miatt. így fog már ez menni ezután. Az ócska gépezet hol itt, hol ott bomladozik, míg aztán egyszer összeomlik. Miskolc 1911. április 7. A Horváth Lajos hagyatéki ügyének ma délutánra tűzött tárgyalásán nem jelentem meg. Mint hagyományosnak nem is volt kötelességem és okom megjelenni. De szükség sem volt reá. Ma a város polgármesteréhez írott jelentésemben lemondottam a nekem szánt nyolcszáz koronáról, odaajánlottam azt a városnak, hogy a százezer koronával együtt fordítsa azt is arra a jótékony célra, melyet a nagylelkű alapító végrendelete kijelölt. Ezen intézkedésekről a végrendelet végrehajtóját, Bartányi Gyula ügyvédet is értesítettem. Az én boldogult kedves barátom nem gondolta, hogy nem fogom hasznát vehetni baráti jószívűségének és megemlékezésének. Mintha elfelejtette volna, hogy nagy életkorom nemigen enged biztos kilátást hosszú évekre. De különben is avégett, hogy én őróla, míg élek, mindig megemlékezzem, nem is volt szükség semmiféle hagyományra. így most már őáltala, reménytelenül, én is jótevője lettem a városnak, mely a nekem szánt évi járadékot azonnal használatba veheti, s a nagy alapítványhoz csatolva a végrendelkező által kijelölt célokra fordíthatja. Gondolom, ez intézkedésem által nincs megsértve az a kegyelet és elismerés, mellyel elhunyt barátom emléke iránt szívem szerint tartozom. Miskolc 1911. április 13. Voinovich Géza írja nekem, hogy az ő körében még mindig beszéd tárgya az Aratás, hogy Berzeviczy, Kónyi, Dóczy úgy lelkesülnek érte, mint tőlök még sohase látta, hogy Kubabiknét, Széli Farkas leányát megríkatta vele. No én ugyan legtávolabbról sem gondoltam, hogy annak az igénytelen versecskének ily hatása legyen. Azt is írja, hogy ha az idő kedvezne, most készülnének a tavaly tervezett látogatásra. Úgy emlékszem, a múlt tavaszon Budapesten Voinovichéknál egy ebéd alkalmával talán a háziasszony hozta szóba, hogy ők engem legközelebb meglátogatnak Miskolcon, t.i. a háziasszony és férje, [és] gróf Vay Gáborné és Dóczy Lajos... Kedves meglepetés volna, kivált, ha akkor történnék, mikor itt körültünk a természet már teljes pompájában lesz.