Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Turzófüred 1895. július 27. Ez az utolsó nap, melyet itt töltök. Reggel némi köd szállotta meg a vidéket, de most dél felé tündöklő napfény, szinte rekkenő hőség örvendeztet, nem minden előjele nélkül az esős vagy éppen viharos gyors fordulatnak. A teljes tizenkét nap, melyet itt elhűsöltem, különös jótékony hatást nem gyakorolt rám. A teljes magamba vonulást és saját lelkemmel való háborítlan társalgást gyakran megzavarta a közvetlen közelemben kínálkozó szórakozás. Gyökeretlen folyondár a múltnak romjain. Legjobb volt, hogy az otthon maradt zaklató bajok ide legalább el nem kísértek. Kísérő mivoltokat azonban itt is sokszor éreztem, s érezni is fogom mindenütt, mindaddig, míg tőlök végleg meg nem szabadulok. Estefelé becsomagolom kevés holmimat, s holnap reggel, búcsút intve Turzófüred árnyas és illatos fenyveseinek, hazafelé indulok, s délután korán viszszaérkezem a miskolci légkörbe, mely, mint otthonról értesülök, pokoli hőséggel fog engem üdvözölni. 1895. augusztus 8. Teljes egy hónapja ültem így itt íróasztalkám mellett, mint most az estvéli csendességben ülök. Ez idő foglalja magába a tizenhét napot is, melyet július 10étől 28-áig elvonulva, az üdítő fenyves erdőknek és egy kedves kis társaságnak élve Turzófüreden eltöltöttem. Nem hoztam vissza magammal e magányból sem több rugékonyságot, sem több kedvet munkakörömhöz, mint amennyit odavittem. De az ott időzés mégis emlékezetes lesz énrám nézve. Hosszú távollét után komor, esős időben jöttem ide. Sírhalmomat sem látogathatom a felette nagy sár miatt. Csak éppen itt, e kis szoba csendjében érzem körültem lebegni az ő szeretetteljes, áldott szellemöket. Kertecském homokos útját is alig sétálhattam végig. Futólag tekintettem meg az apró gyümölcsfákat, melyek közt a gyümölccsel megrakott körtefák valóban gyönyörűek s bámulatra méltók. Nyugtalanul várom az időt, midőn majd minden idegen és hivatalos gond nélkül sétálhatok közöttök, s lelkemet sokfelé nem osztva, nem sietve, nem törődve, háborítlanul és biztosan jegyezhetem e lapokra érzéseimet és gondolataimat. Oh, várva várt idő! jövel gyorsabban Es amivel biztatsz, ne csalj meg abban! 1895. szeptember 5. Csak néhány órára, csak egy éjre szöktem ide. Vágyódtam egy hónapi távollét és törődés után ebbe a csendes kis kunyhóba. Örömet csak a múlt szép emlékei nyújtanak, a sivár jelen itt sem sokat ér. A rég tartó s mindent kiaszaló száraz hévség lankadt, szomorú színbe vonta kertecskémet. Összes növényzete el van csüggedve. Az ízelítőül leszakított vagy lepergett alma és körte nem felelt meg a várakozásnak. A mutatványdarabok közt egy sem volt valami nemes. Utoljára is az én