Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

tartós nedvesség dús tenyészetet hozott, de a gabonaneműket már sok helyen földre döntötte. Szőlőtőkéim nagyon dús termésének jó része, úgy látom, elnyellett. Sok fürtön a bogyók vagy teljesen elpusztulnak, vagy igen ritka szemekben maradnak. A fák lombjai szépen gyarapodnak, de egypár gyümölcsfa, úgy látom, végképpen ki fog veszni. Gyönyörűséges egynéhány megmaradt rózsa, különösen a pihenőhelyem előtt igen szépen virító centifolia rózsabokrok, melyek talán még sohasem virítottak ily dúsan. 1907. június 30. Idehozott könyveim közül hol egyiket, hol másikat veszem elő csak éppen időtöltés végett. Tegnap Petőfi verseiből olvasgattam. Rendkívül megható a fiatal teremtő erőnek ez az áradozó lángja, üdesége és bősége. Ne keressük nála azt a tanulmányra valló mélységet és művészi szabatosságot, mely Arany költeményeiből tükröződik. De lírájának nagy részét mégis a költői alkotás remekeiként élvezzük. Gyöngyök, melyek értékét nem csökkentik a körültök elszórt apró hulladékok. Egészében véve pedig azt mondhatni, hogy a nép lelke és nyelve szólal meg pihenés nélkül zengő lantján, ami azon kor irodalma és politikai viszonyait tekintve szinte üstököscsillagként feltűnő jelenség volt. Itt van nálam Dante Divina Commediá)shó\ a Paradicsom, Szász Károly fordításában. Belekezdtem az olvasásba. Csakhamar beleszédültem. Próbáltam folytatni, majd itt-ott különböző részletekre fordulni. Lehetetlen volt. Próbáltam megfeszített figyelemmel kihámozgatni egyet-mást az értelem számára. Nem boldogultam. S ez már nem első kísérletem volt Dantéval. Ha én is így vagyok vele, hogyan élvezze azt a magyar olvasóközönség tekintélyes száma, melynek rokonszenvére mégiscsak számítani kellett a fordítónak? Valóban, szinte sajnálni kezdtem Szász Károlyt, hogy oly sok időt, oly roppant fáradtságot fordított Dante átültetésére. Nem mondom, hogy irodalmunk általános tekintélye nem gyarapodott általa, de hogy üdvös hatása érezhetőleg lendítene valamit, alig hiszem. Nem csudálom, hogy - amint Vargha Gyula említé egyszer előttem - Szász Károly erejét s lelki épségét főleg a Dantéra fordított hosszú, küzdelmes munka roppantotta öszsze. Tekintve azt a rendkívül nagy terjedelmű munkatért, melyet ő hosszú élete folyamán oly sokféle dús eredménnyel futott be, nem éreztem magamban elég erőt arra, hogy az Akadémiában én tartsak felette érdemeihez méltó emlékbeszédet, amire pedig felszólíttattam. Miskolcon pedig legközelebb az Iliász első hat énekét lapozgattam Ponori Thewrewk Emil fordításában. Rendkívül sokoldalú előtanulmánnyal, nagy apparátussal próbálja megoldani a feladatot, mellyel köztünk is oly sokan foglalkoztak immár: az eredetit híven tükröző Iliásszal ajándékozni meg a magyar irodalmat. Ismerem ezek közül Vályi Nagy, Kölcsey, Szabó István, Kempf Kemenes, Baksay Sándor fordításait. Úgy látom, hogy P. T. Emil hexameterei tartalmi és formai hűség tekintetében talán előbbre vitték az eddigi próbálkozásokat. Bármint legyen azonban, egy rég letűnt hitregés világnak eme fönnmaradt fényes emléke nem éreztetheti már velünk részleteiben és egészében teljes hatását. Én igenis tudom él-