Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

testi és lelki szép tulajdonai. Mindig szeretettel vonzódott hozzám, s én is szinte atyai ragaszkodással csüggtem rajta, melyet megszenteltek egy régi szép múlt idő kedves emlékei. Négy apró gyermek anyja. E hónap utolján lesz harminchat éves. S ily korán, ily körülmények közt ragadná őt el tőlünk a kérlelhetlen végzet! Szeretném őt még egyszer látni Magyarbélen, ha az úttól el nem ijesztene a téli zord idő! Mióta a Szemere-szobor leleplezési ünnepélyét átküzdöttem, egy bizonyos fásultság szállta meg lelkemet. Gondolkozni, valamint dolgozni bármi apróságot szinte képtelen vagyok. Ehhez járul régóta tartó meghűlésem, melyből sehogy sem bírok kibontakozni, továbbá szokott fájdalmamnak éjjelenkint mindig erősbülő és nyugtalanítóbb háborgása. Pedig mostanában már lehetőleg vigyázó és eltartózkodó vagyok élelmezésemben. Ezt az eredményt azonban, látom, nehéz próbára fogja tenni a mai disznótoros alkalom. 1906. december 9. Most reggel ismét téli fehér takaróval van borítva a vidék. Tegnap elolvadt a tegnapelőtti hó. Ma reggel először eső, azután dara hullott, s folytatva gyors hószakadás, melyet máris olvasztani kezd az egy foknyi meleg. Dacára a komor, havas időnek, látom, hogy a nép - vasárnap lévén - seregestől siet a templomba. O még érez bizonyos függést és kapcsolatot az éggel. Erre nem vizsgálja, nem hánytorgatja a hit és a vallás titkait és tárgyait, s nem gyötri lelkét kétségekkel. Lendítnem kellene valamit, Gyulai kérésére, egy versgyűjtemény megbírálása körül. Nehezen megy. Alig tudom összeszedni gondolataimat. Elszoktam a gondolkozástól. Szemeimet nem mondhatom, hogy érzés nélkül, de bizony gondolat nélkül függesztem a múló időre. Az „Akadémia" első osztálya régebben engem jelölt arra, hogy Szász Károly fölött emlékbeszédet tartsak. Mint műfordítót tartott arra alkalmasnak. Akkor mindjárt tudtára adtam Gyulainak, hogy nem vállalkozhatom. Most a főtitkár fordul hozzám ez ügyben. Válaszomban hivatkoztam a Gyulaival akkor mindjárt közlött vonakodásomra. Öreg vagyok, rest vagyok; nem érzek erőt arra, hogy méltóképpen feltüntessem Szász Károly roppant terjedelmű, változatos írói munkásságát, s abban az ő egész alakját. Pedig erősen ösztönözhet az iránta ifjú korom óta érzett barátság, szeretet és nagyrabecsülés. Hiszem, hogy nálam nélkül sem fog ő azon jelesek sorába merülni, kiknek nevét feledés borítja „carent quia vate sacro". Csak estig maradok itt, s a Karácsony-ünnepek előtt már nem is igen látogatok ki. Holnap névnapi (Judit) jó kívánatot kell átadnom Miskolcon. Örülök, ha magamat apró gondokkal néha elfoglalhatom. 1906. december 26. Karácsony második napját ünnepeljük. Ez éjjel igen nagy hóesés szaporította a már előbb is meglehetős nagyságú havat. Még most is, reggeli tíz óra felé sűrű apró szemekben hulldogál. De a nép azért, mint ablakomból látom, tömegesen siet a templomba. Én most itthon maradtam. Tegnap éltem ott az úri szent vacsorával, de a szentbeszédet egy habajka nyelvű káplán darálta, úgyhogy én semmit sem ért-