Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Egypár lírai költemény foszlányai kóvályognak a fejemben. Nem akaródzik alakba önteni, pedig szeretném, mielőtt a Szemere szobráról és a „Vöröskereszt Egylet" huszonöt éves jubileumáról, az el nem háríthatott ígéret szerint, valamit írhatnék. Egy kis zsidó leányka, úgy tizenkettő-tizenhárom éves kopogtatott szobámba, kezében irónnal és egy papírlappal. Félénken susogva azt kérte, hogy írjam nevemet arra a lapra, ő azt emlékül akarja bírni. Odaírtam. Nevét, ha jól értettem, Benedeknek mondta. Budapestről anyjával és nővérével van itt. Kis csomagot kaptam „utolsó üdvözletül" Bártfáról. Egy csomó ostya volt benne. Kikértem magamnak a rokonoktól, hogy nekem ide semmi ennivalót ne küldjenek. De ez a küldemény nemigen tesz kárt a gyomromban, a megemlékezés pedig jólesett tőlök. Az égen ma este feltűnt már a hold sarlója is. Gyönyörű estékre számíthatnánk, ha a fellegek nem állnak útját. De az égbolt folyvást felleges, ha bár időnkint derülten és melegen sütöget a nap. Tátraszéplak 1906. július 25. Ma reggel megfürödtem langyos kádfürdőben. Napok óta kellemetlenül, bár fájdalom nélkül érzem magamat. Hangom ércessége elveszett. Fejem nehézkes. Úgy érzem, mintha meg volnék hűlve. Étvágyam sem tökéletes. Talán mégis a gyomromban fészkel a baj, de itt nem akarok semmi tisztítóhoz folyamodni. Juciék ma vesznek búcsút Bártfafürdőtől teljes ötheti időzés után. írják, hogy nagy örömmel vannak. Megunták a gyakori esőt és az utóbbi napokban túlságosan megszaporodott furcsa közönséget. Azt nem írják, amit főleg tudni akartam, hogy mily eredményt visznek haza egészség tekintetében. Egyhangúan folyt le a nap. Csaknem mindig künt a szabadban üldögéltem, olvasgattam, s délután nagyot sétáltam. Mindig és mindenütt magamban. Társaságban, bármily kevésből álljon is, korlátozva van a szabadság. S nekem az elvonulás annyival indokoltabb, hogy a közönséges hangon folytatott társalgásból alig jut valami az én elrestült füleimbe. Tátraszéplak 1906. július 26. Rendkívül szép, fényes, derült napunk van. Nem tudom, ki fog-e így tartani estig. De úgy látszik, állandó lesz. Most már végre csakugyan levehetjük az őszi ruhát. A hó elolvadt a bérceken, egyedül a gerlachfalvi csúcs hörbikjében látszik valami kevés; az is szemlátomást fogy. Ma, a régi gyakorlatot követve (minden csütörtök és vasárnap) O-Tátrafüreden kellene ebédelnem a társasággal. De nincs kedvem átsétálni; rest vagyok és lankadt is. H. Lajos távolléte miatt még kevésbé vonzódom oda. Elég lesz csak vasárnap. Ma különben is rosszul érzem magamat.