Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

san bimbózott cukorrózsasor a hársfa alatt, ha a sűrű fák árnyéka teljesen kifejleni engedné azokat. De legtöbbnyire nem szokta engedni. Délután még sírhalmunkat látogatom meg. Aztán visszatérek Miskolcra, hová ugyanazon kontemplativ tétlenség követ, amely itt rám nehezedett. 1906. június 5. Tegnap és tegnapelőtt ünnepeltük Pünkösd ünnepét eléggé kedvező időben. Nem volt éppen nyárias, barátságos, kivált reggel és estefelé. Első napon úrvacsorával éltem, második napon is reggel templomban voltam. Egyik napon sem nyertem épülést az egyházi beszédben. Alig hallottam belőle valamit. A fülem is hibás volt ebben, de a szónokok is. Sokat pózolt a buzgó éneklés. Ily ünnepi buzgó gyülekezetben mégis lélekre ható ez a mi vallásos szertartásunk a maga egyszerűsége és ridegsége mellett is. Csak értenék igazán a vallás szolgái, szónokai, mint kell a vegyes gyülekezet szívéhez és eszéhez férkőzni! Rózsáim dúsan és gyönyörűn virítanak. De különösen a piros színűeket („La France" és mások) rágja és ékteleníti valami jó nagy, tarka bogár, mely a kinyílt bimbók szirmai közé búvik, s rongyokra tépi azokat. Kemény testű bogár, s könnyen repül. Ezelőtt soha nem tapasztaltam. Minden nap pusztítjuk, s mindig újra találjuk. Gyönyörű a vén hársfa alatti ülőhelyem körül a sűrűn virító két cukorrózsa-fövény. Kertem nem volt egyszer-egyszer ily díszes rendben. Szőlősorom is fel van tisztítva, s gazdag terméssel is biztat. Gyümölcsöm sem megvetendő. Ha nem is sok, de mégis van kivált körte és alma. Emberem azt mondja, hogy az egész városban és a hegyeken nincs ennyi, vagyis: ott hát semmi sincs! A szomszédomban halott van. Egy huszonnyolc éves fiú, hosszas szenvedés után, tegnap este elhunyt. Lakóasszonyom néhány rózsát kért tőlem, hogy ő azt a halott mellére teszi. O mondja, hogy a szegény emberek ötvenkét forintos érckoporsót vettek a halottnak, selyempárnát, selyem szemfedőt, s ünnepi drága ruhába öltöztették. Mondom neki: kár ennyit költeni - kivált szegény embernek - a halottért, aki azt már nem tudja, nem érzi. Elég volna ruhának egy bő hálóköntös, ha mindjárt selyemből is. így felelt rá: énrám bizony, ha meghalok, rendes szép ruhát adjanak; az olyan hálóköntös csúnyán összegyűrődve lenne a faromon, mikor feltámadok, mert hiszen talán csak úgy támadunk fel, ahogy bennünket eltemetnek! Meg kell jegyezni, hogy az asszonyom katolikus. 1906. június 14. Most igazán csak a kertemben való gyönyörködés hozott ide. Látni akartam különösen rózsáimat. Nem bírok eltelni szemlélgetésökkel. Talán sohasem voltak ennyire kifejlettek, ily dúsak, ily pompásak. Kevés számú, mindössze is néhány (tizenhét) darab, de mintha versenyezni akarnának egymással a szépségben. Kedvezett az időjárás is. Gyakran volt jótékony eső, s csak a múlt héten egy napon volt szélvihar itt is, Miskolcon is, mely nálam a gyümölcs egy részét leverte, egy szép, dús termésű köszmétefámat kettétörte, de különösebb kárt nem tett. A növényzet mindenfelé szinte buján zöldül az erőtől; a búza már több helyen megrogyott, amint hallom. - E nyáron is szándékozom néhány hetet a Tátrában töl-