Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Tegnap leszedtünk végre a kertemben minden téli gyümölcsöt. Oly sok és szép téli körtém talán sohasem termett, mint az idén. Bőven elláttam két húgomat, sőt házfelügyelő asszonyomat is, s holnapután még szinte egy szekérrel viszek Miskolcra. Rendbe hoztam holmit a kertben. Most még házam külső falának színes meszelése van hátra, ami holnapután fog történni. - Leszüreteltük délután a szőlőt is. Mennyiségben még most is elég, de minőségben nem sokat érő. Megrontotta a peronoszpóra és a szárasztó nagy hőség. Még egy kissé várni kellett volna további éredését, de, nehogy most is meglopják, biztosabb volt most letakarítani. Alig érdemli, hogy Miskolcra vigyem, inkább csak kegyeletből viszem. 1905. október 1. Rég nem látogattam szüléim sírját. Ma reggel voltam ott. Sírhalmokon, valamint az egész temetőkertben s az alant elterülő Sajó-vidéken szomorú hervadást borított az ősz. A nap még nyájasan ragyog. Az égbolt is derült, de azért minden, de minden búskomoly színt ölte körültem. Ott álldogáltam gondolatokba merülve sírboltunk mellett. Emlékezetem elé varázsoltam az ő alakjokat, életöket, velem éreztetett jóságokat, s vigaszt kerestem abban, hogy közös végzetünk az elmúlás. Örültem annak is, hogy sírunk csinos, szép rendben van. Bizonyosan legcsinosabb az egész temetőben. Eszembe jutott a sárospataki temetőkert szinte elszomorító elhagyottsága, melynek a múlt napokban kedvetlen szemlelője voltam. Annyi gazdátlan, jeltelen, elhagyott sírt alig látni egy-egy városban. A kollégium hírneves régi tanárainak nyughelyét sem tudják. Némelyiknek gyarló síremléke düledező, gondozatlan rom. Úgy véltem, hogy holnap csak a déli vonattal indulok Miskolcra. De e pillanatban sürgönyt kaptam Horváth Lajostól, hogy holnap délre hozzá érkezik Ernuszt Kelemen, s kívánja, hogy előbbi megállapodásunk szerint holnap én is velők legyek ebéden. Tehát reggel indulok. 1905. október 10. Tegnap és ma Irmáék szüretje. Az idő kedvez. Őszi, híves, borongó-derengő nap; este holdvilág. Tegnap velők voltam szüreti ebéden a hegyen rokonok és ismerősök népes társaságában. Fárasztott a magas tetőre mászás, valamint maga az ottlét is. Délután négy órakor már hazavonultam. Rendkívüli bágyadtság szállott meg. Nyolc óra után ágyban voltam, s a szokottnál valamivel tűrhetőbben töltöttem az éjszakát. Mind fölmentemben, mind lejöttömben sírunk felé vettem az utat. Folyvást velem jár bizonyos belső nyugtalanság és elégedetlenség is. Nem sokra becsülöm s keveslem múlt tevékenységemet. Szemrehányást érzek jelen tétlenségem és különböző tévedéseim miatt. A jövő általában nem aggaszt. Amiatt sem gyötrődöm, hogy nemsokára mindent itt kell hagynom, amit szeretek. Még kevésbé gondolok arra, hogy meddig tart emlékem azután. Erős hitem, hogy megsemmisülni nem fogok. Szomorú kertemben még most is gyönyörűn virít egypár piros rózsa. Mintha díszéül maradt volna a haldokló természet szemfödelére. Holnap délután leszakasztom, s elviszem Barcára kis unokahúgom és keresztlányom kebelére, aki hol-