Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

szörnyű pusztulás felett. Körtefáim alatt terítve s összetörve feküdt a gyümölcs: téli és őszi egyformán. Alig lehetett válogatni néhány sértetlen darabot. Elkeseredésemben leszedettem mind, amit csak lehetett. Nálam semmisüljön meg, ha csakugyan az a végzete. Öt fáról leszüreteltem részint őszit, részint télit. Talán igenis korán cselekedtem, de a körülmény, a mostoha időjárás hajtott. Meghagytam még öt fát, melyet nyolc-tíz nap múlva szándékozom megszedni, ha addig az időjárás engedi. 1905. szeptember 6. Ma nagyon is hidegen köszöntött be a szeptemberi reggel. Hét órakor 7 fok meleget mutatott a hőmérő. Az ég derengő, de nem fölleg nélkül. Meleg nap ígérkezik. Tegnap délelőtt csakugyan vadászati sétát tettünk Lossonczy Jenővel. Kellemes időnk volt. A séta nem nagyon fárasztó. Fogoly elég, de a lövések igen hibásak. Három fogoly és két fürj lett az eredmény. Ebből az én részem három fogoly, egy fürj. Ma délig ismét folytatni fogjuk. S körülbelül ennyiből fog állani az én egész őszi vadászmulatságom. Gyönyörű vizslámtól kívánni sem lehet, hogy ily kevés gyakorlat után olyan jó legyen, mint amilyen szép... Csakugyan megtörtént a kirándulás délelőtt. A Nagyréten voltunk, mely az én ifjúkoromban gyönyörű rétség volt: most nagyrészt szántóföldeknek törték fel, minthogy a föld megunta és megtagadta a fő termését. Kisebb-nagyobb hosszú kukoricatáblák borítják. Alig találtunk néhány foglyot. Ebéden L. Jenőnél voltam. Igen szíves látás és igen bizalmas beszélgetés fogadott. Feltárták a család helyzetét. A családi élet boldogító erényei mellett őket sem kímélték a sors csapásai. Magokra maradtak. Egymást most is szerető Philemon és Baucis. 1905. szeptember 7. Most már semmi teendőm itt. Azonnal visszatérek Miskolcra. A jövő hét végén ismét itt leszek. Akkor alkalmasint betakarítom kertem minden termését a szőlő kivételével. Holnap az itteni rokonok mindnyáj an Miskolcon lesznek: ebéden Jucinál, uzsonna-vacsorán az én pincémben, amint évenkint egyszer többnyire történni szokott. 1905. szeptember 16. Ügy jöttem tegnap, hogy valamennyi körtémet le fogom szedni, de még nem lehetett. Éretlenek, téliek. A jövő hét végére vagy még későbbre marad. Ugyanígy a szőlő is, melynek nagy részét elpusztította a hőség. Ez a szeptember, egypár első napját kivéve, folyvást oly égető, meleg, száraz idővel kínoz bennünket, minőt a tavalyi csapásos aszály idején sem tapasztaltunk... Eddig leszedett körtémből egyegy jó kosárral küldtem ma két húgomnak. A küldözés pedig még máshová is s még ezután is folyni fog. Magamnak is marad talán elég télre való. Sokan kérdezték már tőlem, mily hasznot veszek kertem szekérszámra teremhető gyümölcséből? Hát ilyen hasznot veszek! Ez nem pénz, de öröm. Innen ugyan soha egy darab sem került tőlem piacra.