Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

napon alig váltok szót valakivel. Igazán nem tudom, sokkal jobb-e így? Mert az önmagammal való társalgásnak s abból eredő szellemi foglalkozásnak sikerét nemigen láttam. Csak nézem a vizet „dum defluit". Aztán nemhiába énekli Goethe: Wer sieb der Einsamkeit ergibt, Ach! der ist bald allein; Ein jeder lebt, ein jeder liebt, Und lässt ihn seiner Pein. Tátraszéplak 1905. augusztus 6. Szobámban most reggeli tíz órakor árnyékban 23 R. fok a meleg. S ez így tart már négy-öt nap óta. Napközben még a fenyvesek árnyékában is hiában keresünk enyhülést. Haza vágyakozunk, de ott még forróbb kemence vár bennünket fenyőillatos levegő nélkül, amiben itt legalább részünk van. Dacára ennek a rekkenő hőségnek, mégis mindjárt átsétálok Tátrafüredre, ahol most a „Kárpát Egyesület" tartja közgyűlését. Nekem a gyűlésben semmi keresnivalóm; nem vagyok tagja az egyesületnek. De az asztaltársaságnál ez lesz az utolsó előtti megjelenésem. E hét folyamában, úgy hiszem, búcsúzni fog a tagok nagyobb része. Hazajöttem ebéd után rendkívüli forróságban. De már odamenetelemkor is olyan volt. Átadtam H. Lajosnak tátrai emlékül egy kis verset, melyet itt a múlt hónapban a szabadságról Édes ital cím alatt írtam. Három versszak az egész. Az utolsó így szól: Mi is ittunk mostanában, Mohón ittunk belőle; Most a fejünk egyre szédül S gyomrunk háborog tőle. Lajos a feketekávé mellett átnyújtotta Darányinak, aki azt elolvasván, láttam, nagyon savanyú arcot vágott, s mintha a szokottnál hidegebben búcsúzott volna tőlem. Levelet is kaptam F. R-tól. Hitt, hogy látogassam meg őket, majd közöl velem egy „nagyon meglepő újságot" is. Sejtem, mi lehet az az újság. Rám nézve nem váratlan, de kedvezőnek sem mondható. A természet rendje hozza magával, s engemet elmerengni késztet egy hosszú évek során át tartott öntudatos tévelygés lefolyása és eredményei felett. De kinek életében nem fordult elő esemény, melyre később a felejtés áthatlan leplét szeretné borítani? Tátraszéplak 1905. augusztus 7. Lehűlt a levegő valamennyire. Az éjjel elborult az ég, a holdvilág fátyolt vont arcára: udvara volt. Reggel szemzett az eső, s most - délután - is még mindig esésre hajlik, de nem bír esni. Ma reggel néhány sornyi levelet írtam Nagy Miklósnak,