Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

verseinek ő általa kiadott példányával. Előbb már egypár füzetét is megküldötte nekem Miskolcra. Megemlítem még, hogy Kazára menet megálltunk Szentpéteren, s húgomnál megebédelve megnéztük a kertemet, melyet az én barátom ugyancsak látott, de nem igen nézett meg. Hiában, ő mindig valami más világgal van elfoglalva, nem azzal, amely környezi.. Otthon hátralevő egypár napunkat irodalmi beszélgetéssel s apró szórakozással töltöttük. Eleget forgattuk a haza jelen szerencsétlen sorsát is, mely fölött, úgy látszik, maga az Isten is gondolkozóba esett, hogy miképp tudjon rajta segíteni. - Hétfőn, július 3-án azzal búcsúztunk egymástól, hogy én majd ősszel, szüretkor látogatok hozzá Leányfalvára. Ha lenne belőle valami! Bár én a magamkorú emberek közt még nemigen vagyok letörve, mégsem merek már nagyon bízni a jövőhöz. Úgy látom, csakugyan nekem kell megírni az ódát Szemere szobrának f. é. szeptemberben történő leleplezésére. Némi kegyeletes tartozás is ösztönöz erre. Oldala mellett voltam az 1847-i országgyűlésen, oldala mellett maradtam a forradalom utolsó napjáig. A fegyverletételt megelőző napon vettem tőle búcsút Aradon. Legközelebb Naplók olvasgattam. Mily éles, mély gondolkozó! Örökké tevékeny, a haza sorsán a száműzött keservével és emésztő aggodalmával csüggő! Mennyi csalódás, mennyi szenvedés, félreértés, gyanúsítás! Vajon vigasztalhatta-e eléggé az a tudat, hogy mindig tiszta meggyőződését követte, mindig jót akart? Tökéletességet kívánt az emberektől, legalábbis oly mértékűt, minőt el maga bírt. Ezért volt ítéletében túlságosan szigorú. Őszinte becsülésére, állandó bizalmára alig tartott valakit érdemesnek. A haza sorsa felett való tépelődéséhez járult kedves övéiért, különösen beteges nejéért örökösen féltő remegése és küzdelme. Csapás, csapás után zúdult reá. Minden kezdeménye és vállalkozása balul ütött ki. Már maga is a sors üldözöttjének tartotta magát. Nem csuda, hogy teste-lelke megtört végre a súlyos teher alatt, s a fényes elme elborultan adta magát vissza teremtőjének... Lehet, óh, lehet erről a zaklatott életről ódát írni, de bizony nagyon szomorú hangút! Kertecskémben most már nemigen vár új meg új gyönyörűség. A rózsák mind elvirítottak. Néhány remoutans bimbóit mutogatja. A múltkor eloltott szemzetekből alig fogant meg egypár. Ami gyümölcs a fákon megmaradt, különösen némely alma, hullani kezd. Különben szépen fejlődik. De körtén és almán férgesedést vehetni észre. Rendkívül forró napjaink járnak, de a föld már annyira meg van ázva, hogy a hőség nemigen árthat. Mint az ország több vidékén, úgy itt is zivatarok fordultak elő közelebb rettenetes dörgéssel és villámlással. Ezelőtt egy héttel, mint hallom, a villám egy, a mezőről haza siető nőt megölt; Kazán régebben egy szántogató földmívest; Szirákon egy férfit és feleségét egyszerre. Maga a természet is háborog hazánk felett. 1905. július 12. Kegyetlen éjszakám volt. Alig aludtam valamit, nyugodtan egy percet sem. Bal oldali gyomor vagy bélfájdalmam egész éjen át oly éles kínnal gyötört, minőre régibb időkből alig emlékezem. Csak akkor könnyebbültem meg valamennyire, midőn reggel fölkelve a gyomor tartalmától megszabadultam. Ebédemnek és va-