Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

szándékom e hét utolján ellátogatni Pozsony megyébe, Magyarbélre, ahhoz az általam szeretett és tisztelt családhoz, melyhez oly hosszú múlt időm kedves emlékei fűződnek. Rövid már az élet, tudniillik az enyém. Lehet, ez lesz nálok utolsó látogatásom. Nálok töltök néhány napot, s visszatérőben részt veszek az „Akadémia" nagygyűlésén és ünnepélyes közülésén e hó 14-én és 15-én. A nap május elsőjéhez illő tavaszi pompában ragyog, s szórja meleg sugarait. Az almafák virágbimbói szinte láthatólag feslenek. De néhány szép, erős almafa törzse bizony veszedelmesen meg van támadva valami pusztító féreg által. Tegnap bizonyos meleg fölkérés folytán egy imádságot írtam. A szenvedő női szív esdekel abban Istenhez vigaszért, megkönnyebbülésért, könyörülő irgalomért. Bár meghallgatná a Mindenható! 1904. május 23. Május hó 6-án pénteken utaztam Budapestre a reggeli gyorsvonattal. Már ekkor mindenfelé hirdették a gyászkeretű hírlapok Jókai halálát, mely az előző napon, május 5-én következett be. 1825. februárban született, tehát teljes hetvenkilenc évet élt. A lapokban kicsapott medréből a dicsőítés árja. Eget verő zaj, egymást felülmúlni akaró superlativusokban hirdetik „a költőkirály, a költőfejedelem" páratlan nagyságát. Ily szédítő, sűrű tömjénfüst Deák elhunytát sem kísérte, talán még Kossuthét sem. És nevezetes, hogy a gyászpompa ily elragadtatott dobverői Jókait nem „nagy regényírónak", hanem csak „a nemzet mesemondójának" nevezgették általában. Akaratlanul is megbírálták. Temetése május 9-én hétfőn ment végbe a magyar temperamentumhoz illő, rendkívül nagymérvű gyászpompával. Én azt be nem várhattam. Május 7-én szombaton délután búcsút vettem Gyulaitól, kinek most is, mint rendesen, vendége voltam. Elutaztam előre meghatározott tervem szerint Magyarbélre, Pozsony megyébe X. Emil kedves családjának látogatására. Ott töltöttem annak körében öt kellemes napot, melyet megédesített az általam annyira szeretett családi kör s az azt környező gyönyörű természet... Ott érkezett hozzám május 11-én a gyászlap Szűcs Lajos barátom meglepő, sőt megdöbbentő haláláról. Miskolcról elutazásom napja estéjén, május 6-án lett rosszul, s 9-én este kioltotta életét egy hirtelen reárohant tüdőlob. Szervezete már meg volt érve az összeomlásra a múlt egész télen tartott veszélyes hólyagbetegség által. Egyik legjobb, legkedvesebb barátomat veszítem benne, akivel leggyakrabban érintkeztem, mulattam, szórakoztam. Bár szenvedő állapotban hagytam el, nem hittem ily közel végét. Magyarbélről május 12-én délután utaztam vissza Gyulaiékhoz. Másnap részt vettem az „Akadémia" tagválasztó gyűlésén, mely szokott módon, minden különösebb incidens vagy meglepetés nélkül folyt le. Ott értesültem egészen hiteles forrásból azon szánalmas helyzetről, melybe Jókait az ő szerencsétlen és természetellenes második házassága juttatta. Szinte megrendítők voltak a vonások, melyekkel sorsát festették előttem. Mindenéből kiélték; föl se vették az imádott fiatal nő és környezete; egy garasnak sem volt ura, még táplálkozása is hitvány volt. Mindent áldozott, tekintélyt és jó hírnevet is, egy szívbeli eltévelyedésben és képzeletben teremtett fantomért. Lear király sorsára jutott, de Cordelia nélkül.