Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

másra következő fordulását és ábrázatát, mégis mindig új színben és ébresztő hatással tűnik az fel előttünk, bármily hosszú ideig éljünk. Egyik öreg barátom a minap az Avas-hegy tetejéről szemlélte a ragyogó tavaszi fényben úszó, gyönyörű vidéket: „Bizony, barátom - úgy mond -, mégiscsak fáj az, hogy itt kell hagynunk ezt a remek, szép világot." „Nem hagyjuk itt - mondám én -, hanem beleolvadunk, akár új életet nyerve, akár új életet adva." így vagy úgy, mindig részei maradunk. 1903. április 14. Húsvét ünnepét szokott vallásos szertartással ültük meg tegnap és tegnapelőtt. Templomunkat mind a két napon zsúfolásig megtölté az ájtatos gyülekezet. Az úrasztalához az első napon csaknem kétszázan járultunk. Buzgó kálvinista nép ez, áldozatra is kész az egyház érdekében, csak legyen, aki buzgósását felköltse és ébren tartsa. Nagy baj az egyházi adózás aránytalansága. A legnagyobb földesúr is csak annyit fizet egyházának, mint egy féltelkes gazda. Azon öt nap alatt, mióta itt vagyok, szeszélyesen változott az időjárás. Volt fényes, meleg napunk, azután borús, hideg, azután esős, mely koronkint megmegeredt. A hőmérő mutatott néha tizennégy-tizenhat fok meleget, néha kettőthármat. Emiatt szinte megállapodott a növények szépen indult fejlődése, a rendkívül dús virágbimbók a gyümölcsfákon szinte visszahúzódtak. Nagy reményünk lehetne a terméshez, de még most az is csak bimbóban van, s igen bizonytalan. Itt mulatásom alatt aprólékos olvasgatásom mellett annyit lendítettem, hogy rövid ismertetést vagy bírálatfélét írtam Csizmadia Sándor verseiről Gyulainak a „Budapesti Szemle" számára. Ez a szocialista költő nem minden tehetség nélkül forog lantjával a szocializmus szolgálatában. A proletárok ügyével van tele az ő lelke egész a vakbuzgóságig. Az ünnep alkalmából forgattam kezemben a Biblia mellett a Keresztényi tanítások és imádságok könyvét is, melyet Szikszai György az elöljáró beszéd szerint Makón írt „augusztusnak 21-dik napján 1785-dik esztendőben". A betűkből és papírból ítélve régi példány lehet ez a könyv, tele sajtóhibával, s szüléim által évtizedeken át szorgalmasan használva elkoptatott, szennyes állapotban. Gondolom, valamikor már jegyeztem föl erről valamit. Én mindig azzal a kegyelettel veszem ezt a kezembe, mellyel az ő emiéköket őrzöm. A könyv elejére fűzött néhány tiszta levélre írogatta apám az őt érdeklő születések és halálozások idejét. Ez utóbbiakról néha egy-egy kis „parentálásban" emlékezett meg. Ide írta egész terjedelemben azokat a gyászénekeket is, melyeket gyermekkorunkban elhalt két kedves leánya koporsója felett énekeltek. A könyvből idejegyzek némely dolgokat szóról szóra, amint ő azokat beírogatta. Legyenek megőrizve itt is. Csekélységek, de nekem becsesek, mert felidézik s megújítják lelkemben szüléim emlékét, s írás közben is velők foglalkozom. Házasságra léptem Szabó Juliánná feleségemmel 1825 év februárius 2dik napján esküttünk Józseffijúnk született 1825 év november 18dik napján Jultsa leányunk született 1830 év Aprillis 6dik napján délbe 12 órakor