Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Ma szedem le azt a néhány téli „Esperes" körtét, melyet egy fámon a tolvaj és a rossz idő meghagyott. Nem tudom, ideje van-e már a leszedésnek, s megérik-e valamikor tavasszal? Mert a múlt évi termés ez évi júniusban sem volt tökéletes, állítólag azért, mert idő előtt, október 6-án szedtem le. 1902. október 24. Részt vettem csakugyan Gyulai leányfalvi szüretének örömében október 17én délben érkeztem Budapestre, s másnap délután vitt bennünket a hajó Leányfalvára. Ez a két nap csúnya, komor, esős volt, de másnap, 19-én vasárnap szépen kiderült, s kedvezett a szüretnek. Nemcsak szőlőben, mindenfajta gyümölcsben dús termés volt most ezen a vidéken. Néhány fa még most is rakva volt a leggyönyörűbb „bercencei" szilvával. Pali szüretje is gazdagon ütött ki. Két kis területen 14 vagy 16 hektolitert szűrtek neki. Az ebéden a háziakon és rajtam kívül részt vettek: Arany Lászlóné, Görgei Artúr és Görgey Pista, Alagya honvéd ezredes, Voinovich fiatal író. Este érkezett Feszty Árpád festőművész. Este mindnyájan elutaztak. Nagyon örvendettem különösen a Görgei Artúrral való találkozásnak, akit már rég nem láttam. Teljesen jó egészségűnek s élénk kedélyúnek találtam őt. Nemigen látszik rajta a nyolcvanöt év terhe, bár ő maga bizonnyal érzi azt. Némi elégtétele, s mindnyájunknak is az, akik őt szeretjük és tiszteljük, hogy a folyó év elejétől kezdve maga a kormány is nyíltan elismerte őt „honvéd-tábornoknak", s mint ilyet nyugdíjazta. - Annál szomorúbban hatott reám Szász Károly, kit okt. 18-án délelőtt Gyulaival együtt meglátogattam. Testben, lélekben összetört. S még inkább lélekben. Nem tud gondolkozni s emlékezni; összefüggőleg beszélni is alig. Pedig, mint mondja, jól eszik, jól alszik. És püspöki hivatalát még most is folytatja: azaz folytatódik a hivatal, de ő abban már nem vesz részt. Össze van törve az a hatalmas, egykor bámulatosan tevékeny erő. Nem pogány dolog-e az mind az egyénre, mind a közre nézve, hogy akkor lépjünk le a közpályáról, midőn testünk, lelkünk végkép kimerült, s fogékonyságunk utolsó szikrája is kialudt? Mit ér annak a „jól megérdemelt nyugalom", aki a nyugalom édességét immár érezni képtelen? - Okt. 20-át még Leányfalván töltöttem. Megszemléltem a dr. Glósz elragadóan szép villatelepét, mely különösen őszibarack termesztéséről híres. Másnap reggel visszahajóztunk Budapestre. A hajón találkoztam Helvey Laura művésznőnkkel, akinek szintén villája van Leányfalván, s akit én valaha művészpályája kezdetén Miskolcon láttam először. Aznap este Miskolcra visszaérkeztem. Tegnap itt a Vadászy Pali szüretjén vettem részt, ahová szinte három év óta mindig készültem, s a rossz idő miatt mindeddig el nem juthattam. Tegnap borongós, híves volt, ma már gyönyörű, tiszta napfényes. Ebédre ma is fölmegyek hozzájok a hegyre, s holnap vissza. Este van. Hazajöttem a szüretről. Bár a gyönyörű nap kedvező volt, a szüreti örömek élvezésére nemigen voltam képes vagy fogékony. Jóformán hidegen hagyott minden körülmény, míg a fiatalság jókedvvel dalolt, játszott, ugrándozott. Fáradtnak éreztem magamat. Nyugalom után vágyakoztam, s korán hazaballagtam közölök ma éppen úgy, mint tegnap este. Ma odamenőben, tegnap visszaté-