Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

meglepte és pusztítja őket. Az alma- és körtefákat némileg inkább kíméli. Igazán kevés kilátás a gyümölcstermésre. Tegnap és tegnapelőtt a pünkösdi ünnepet ültük a szokott templomi ájtatossággal, első napon az úrasztalának megtérítésével. Idejövetelem egyik célja az is volt, hogy megírom a rimaszombati Tompaszobor leleplezésére (június 4.) az ünnepi ódát. Felette nehezen ment, egész a gyötrődésig. Még most is hiányzik a bevégző egypár strófa. Elszoktam a lant pengetésétől - kétségbeejtőleg. Kerüli lelkemet a gondolat és a forma is. Pedig nehéz úgy élni, hogy az ember voltaképpen lelkileg is ne éljen. A sírhalomhoz is csak tegnapelőtt délután bírtam kijönni a rossz idő miatt. Elfogott a csendes gyönyörűség, midőn a hegyről az alattam elterülő szép világra lenéztem, melynek tavaszi pompájában díszlő zöld szőnyegén csillogva kígyózott lefelé a Sajó. Szerettem volna hangot adni érzéseimnek, de az egész csak ebben a rövid ötletben pattant ki, melynek folytatása már csak forma és szavak nélkül zengett lelkemben: Itt születtem, itt lakom én, Hol a Sajó kanyarog, Hol a földet ezred-éve Túrják a jó magyarok, stb. stb. 1902. május 21. Igazán istenverte egy idő. Tegnap estefelé már vissza akartam indulni Miskolcra, s újra megeredt az ég csatornája, pedig alig pihent egy-két napot, mióta itt vagyok. Ma reggelre halasztottam az elutazást. De egész éjen át esett az eső, még most is, reggeli nyolc órakor sűrű cseppekben ömlik. Az utca egy sár- és locstenger. Most már csakugyan zsírjába fullad a természet. Azonban mégsem időzöm itt tovább. Rögtön indulok. Hátha elviszem innen magammal a fellegeket! De, gondolom, Miskolcon sem fogadják most azokat szívesen. Ott is nyakig úsznak lucskos gyönyörűségben. Még ide jegyzem, mert megérdemli, hogy Pünkösd ünnepén megszállta szentpéteri presbitériumunkat a Szentlélek Pál apostoltól, azaz Vadászy Pali öcsém szívre ható rábeszélése után. Egyhangúlag elhatározták, hogy impozáns, szép templomunknak dísztelen és omladozó kőkerítését elhányatván díszes vasrácsozattal vegyük körül a templomot. A szükséges költség, melynek mennyisége még tudva nincs, részint önkéntes adományokból, részint a hívekre támaszkodó kivetés útján kerül össze. Magam is szívesen ajánlottam ez üdvös, szép célra száz koronát. Sokat nyer az újítással mind a templom kinézése, mind a városi köztér. 1902. június 13. Véghez ment a Tompa szobrának leleplezési ünnepe június 4-én Rimaszombatban. Lélekemelő ünnep volt az a mindenfelől egybesereglett, roppant nagy közönség őszinte, lelkes részvéte mellett. En is elmondtam ott alkalmi versemet. Nagy, zajos tetszésre talált azoknál, akik hallották. De bizony igen sokkal nagyobb