Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

év végi próbálkozások, melyek pedig már halomra szaporodtak, nemigen biztatók. Többnyire cifra egyéni versezetek, több-kevesebb szerencsével. Hiányzik a szívhez szóló vallásos ihlet, az igazi költészet, legfőképpen a nép ajkára illő egyszerűség nyelvben és gondolatokban. A zsoltárokról pedig éppen nem szabad letörülni a tisztes ódonság színét és zamatját. Az már összeforrott a mi kálvinista népünk lelkével. A bizottság rendkívül buzgó elnöke, Fejes István csudálkozik és tán bosszankodik is, hogy valamirevaló kálvinista költők nem vesznek részt a munkában. Én azt hiszem, nem részvétlenségből maradnak távol, hanem inkább azért, mert nem éreznek magokban kedvet, ihletet, vagy - mondjuk - tehetséget jó és közhasználatra alkalmas vallásos énekek írására. Ez a kísérlet inkább azoknak való, akik ex professo a vallás ügyével foglalkoznak. Hiszen, amint látom, énekeskönyvünkben a jelenlegi dicséretek közt is alig fordul elő egypár darab (Fazekas Mihálytól, Horváth Ádámtól), amely nem prédikátor tollából eredt volna. Nem mondom, hogy kivált a zsoltárokon kíméletes és avatott kézzel valamit nyesegetni nem szükséges, de hogy énekeskönyvünket vigyázatlan és ízetlen modernizálással talán hosszú időre egészben tönkre tegyük: akkor inkább maradjunk a régi, megszokott, együgyű énekeskönyv mellett, s várjunk tovább is egy kedvezőbb kort, melyben talán jobban meg fogja ihletni a költőileg vallásos lelkeket az Úr kegyelme. Kihoztam ide magammal egy kis füzetet, melyet e napokban Temetési énektár cím alatt szerkesztett és adott ki Sárospatakon Nóvák Lajos teológiai tanár és főiskolai lelkész. Előszavában talpraesett magyarázattal jelzi célját: tisztább, ésszerűbb, ízlésesebb mederbe vezetni a temetéseinknél eddigelé használt gyarló, szinte lealázó énekeket és éneklési modort. Sok van e kis gyűjteményben is értéktelen, kihagyni való vagy gyönge vers, sok a modernizáló cifrálkodásból, de van elég megszívlelendő is, főleg azok közt, melyeket maga a szerkesztő írt. A műből úgy látom, hogy vallásos énekek költésére is hivatva volna. Más szerzőktől is vesz föl egyes darabokat, de azokban többnyire kevés a köszönet. Az egészet tekintve csak méltányolni lehet a célt és a helyes útmutatást. Oly enyhe, szép napunk van, hogy most mindjárt, amint hiszem, nagyobb alkalmatlanság nélkül látogathatom meg a hegyen szüleim nyugvóhelyét, melyet az egész télen nem láttam. 1900. április 8. Egész Virágvasárnapján vagyok itt. Tegnap érkeztem. Már kihozott tartózkodásomból a szűnni nem akaró esőzés, mely a tavasz eddigi napjait teljesen elrontotta. Lehetetlen emiatt a tavaszi munkához kezdeni. Ültetgetés, veteményezés mind hátra van. Itt halogatok én is vagy húsz darab ültetni való törpe gyümölcsfácskámmal, kertem rendezéseivel, és bosszankodom. Tegnap úgy jöttem, hogy pár napig bevárom itt a derült időt. Bevárhatom-e? Nem tudom. E pillanatban is sűrűn szitál az eső. Az utca egy sártenger. Az „énekügyi bizottság" csakugyan összejött március 6-án Budapesten. Számosan jelentek meg mindegyik kerületből. Közakarattal elhatározták az eddigi