Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

gyed vagy egész óra tartalmáig, vagy tovább is, ha rá nem zörget a fürdőszolga egy újabban érkezett vendég kedvéért. A jövő héten, e hó 23-án ellátogatok Gyulaihoz Leányfalvára. Onnan együtt megyünk Szalontára az Arany-szoba ünnepélyes felavatása végett, mely augusztus 27-én történik. Éppen ellentéte lesz ez a szerény ünnep a Segesváron és egyebütt is nemrég tartott zajos Petőfi-ünnepeknek. Szinte ebben is tükröződik a két költő egyénisége. Az az alkalmi költemény is, melyet én ott el fogok mondani, ilyen hangulatú. Nem törekedtem nagy szavakra, melyek ritkán fakadnak a szívből, s melyek nem is tartoznak a költészet lényegéhez, sőt idegenek attól. Oly rút, csaknem viharos az idő, hogy most sírhalmunk látogatását elhagyom. A csak tegnap végzett jó eredményű fürdőzés után félek a meghűléstől. Pedig hiszen az én idejövetelemnek célja mindig inkább a holtak, mint az élők látogatása. 1899. szeptember 1. Korábban érkeztem vissza a nagyszalontai kirándulásomból, mint gondoltam. Elmaradt ugyanis a tervezett visegrádi látogatás, mert Görgei Artúr nem volt otthon, Nagybányára utazott. Elmaradt Csiky Kálmánné meglátogatása Gödöllőn, mert se Gyulai, se Szász Károly nem jött velem, aztán a szalontai ünnepélyről visszajövet ki is voltam már merülve, s inkább csak hazafelé vágyakoztam. Augusztus 23-ától 26-áig Gyulainál időztem Leányfalván, ahol Kozma Andor is éppen Gyulaiék nyári lakában hűsölt családjával együtt. Az ő körükben igen kedves néhány napot éltem. Megismertem s meglátogattam ott Vámosy Mihály nyug. gimnáziumi igazgató családját és gazdaságát is. Leányfalva maga is mindinkább megnyerte tetszésemet. Azelőtt gyakran tréfásan emlegettem Gyulai előtt, hogy az egy kellemetlen, kövecses Arábia. Többször és részletesebben szemlélve mégis sok képet tűntet ott fel az emberi szorgalom és a természet, s most már az én kedves kis barátomat sem sajnálom annyira azért, hogy ő oda szándékozik nyugalomba vonulni, ha majd hivatala nyűgeitől megszabadulni jónak látja. A szalontai Arany-szoba ünnepélyes megnyitása óhajtásunk szerint sikerült. Gyönyörű idő, roppant számú ünnepi közönség (különben is vasárnap volt aug. 27-én), őszinte lelkesedés, melyet nem volt szükség mesterségesen izgatni. Inkább egy benső igaz érzelemtől áthatott családi ünnep volt ez, mint valami mellékcélokkal egybekötött tüntetés. Illő volt Arany költészetéhez és jelleméhez. Mi hárman, Gyulai, Szász Károly és én, mint Aranynak a régi időből még élő személyes barátai, csaknem kortársai, úgy az „Akadémia", mint a „Kisfaludy Társaság" nevében, de a magunk nevében is, szívesen járultunk megjelenésünkkel és üdvözlő szózatunkkal az ő családi ünnepének emeléséhez. A belsejében igen szépen és célszerűen átalakított „Csonkatorony" most már méltóképpen őrzi az ő életének apró emlékeit. De az a ház, amelyben született, siralmas jelenség. Az udvarban az utcára csinos kőépület zsindelytetővel emelkedik Arany Sándor középsorsú földmíves lakása. Az udvar végében hátul, a szép lakóháztól elkülönítve van egy nyomorult, alacsony, romladozó, szalmafedelű vályogputri, melyet most istállónak használ a gazda. Koldus vagy cigány kalibának illőbb volna, mint istállónak. Abban szüle-