Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1899. januar 1. Nap-nap után, év-év után siet, és soha el nem fogy. A mai nappal egy új határ­jelzőjét ünnepeljük az előttünk folyó örök időnek. Vajha megújítná erőnket a küzdelemre, vajha okosabbak és boldogabbak lennénk a jövőben, mint a múltban voltunk, s minden tekintetben hasznunkra tudnánk fordítani a múlttapasztalat ta­nulságait! Templomunk mind tegnap, mind ma zsúfolásig telve volt az ájtatos hívekkel. Tegnap a hála gyűjtötte őket az Isten házába, ma az esedező remény. Azt olvasom, hogy a régi keresztyének, a pogányokkal együtt lakván, azért nem ünnepelték az Újévet, mert a pogányok e napon mindenféle tobzódásban és kicsapongásokban merültek el, melyektől a keresztyének teljes elvonultságban mintegy megkülön­böztetésül tartották vissza magokat. Ma már békésen ünnepelünk, habár keresz­tyén álarc alatt most is sok pogány lakik még közöttünk. Üdvözlöm én is az új év hajnalát. Sokat nem remélek. Mi titkot rejt számom­ra? Nem tudhatom. De nem félek tőle, s nem festek róla magamnak ijesztő képe­ket. Jöjjön, aminek jönnie kell! 1899. január 26. Ma jöttem, holnap megyek. Csak éppen azért jöttem, hogy húgaim társaságá­ban elköltsék egy ebédet és egy vacsorát, mely az általam vásárolt malac torából ke­rült ki. A múlt télen is így vendégeltem itt magunkat. Nem árt, ha szokásba veszem. Soha nem értem ily enyhe telet. Eddig alig volt valami csekély fagyunk, ha­vunk szinte éppen semmi, igazi téli napunk egy se. Sokszor sűrű ködök, általában langyos és lucskos időjárás; a mai nap pedig olyan ijesztőleg meleg, ragyogó tava­szi nap, minőt rendesen csak március vége szokott hozni kivételesen. Mintha ki­zökkent volna rendes kerékvágásából a természet. Némely fának a rügyei már szinte dagadni kezdenek. Minő nyarat fog ránk hozni az ily bolondos tél? Senki sem tudja. Az emberek inkább rosszat, mint jót sejtenek. Február első napján Budapestre utazom a „Kisfaludy Társaság" üléseire. Gy. írja nekem, hogy szükség van „a mezei hadakra", amint bennünket, néhány vidéki tagot gúnyolnak a fővárosi fiatal írók. A „Kisfaludy Társaságot" is elárasztással fe­nyegeti a bohém világ. Nem elég nekik a „Petőfi Társaság". 1899. január 27. A tegnapi holdtölte meghozta az időváltozást. Már ma kemény fagyos napra virradtunk. Ez éjjel csonttá fagyott a puha sár. Amint ablakomból látom, az embe­rek összehúzódva, gyors léptekkel járnak az utcán. Lehet, csakugyan teljesülni fog a közmondás, hogy a farkas nem eszi meg a telet. És így boldogulnak azok is, akik attól félnek, hogy az idén nem lesz módjok jeget szerezni, s az Alpesek hómezői­hez kell evégett folyamodniok. Azonban a nap még ma is derült, meleg fénnyel biztat. Már most is, reggeli kilenc óra tájban barátságosan szórja enyhe sugarait. Kihoztam ide magammal a „M. T. Akadémia" ezévi almanachját. Az ügyesen összeállított könyvecske név szerint felsorolja az „Akadémia" nagyobb alapítóit 1897. december 31-éig. Feltűnő, hogy a névsorban gr. Széchenyi István nincs em-

Next

/
Thumbnails
Contents