Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1899. januar 1. Nap-nap után, év-év után siet, és soha el nem fogy. A mai nappal egy új határjelzőjét ünnepeljük az előttünk folyó örök időnek. Vajha megújítná erőnket a küzdelemre, vajha okosabbak és boldogabbak lennénk a jövőben, mint a múltban voltunk, s minden tekintetben hasznunkra tudnánk fordítani a múlttapasztalat tanulságait! Templomunk mind tegnap, mind ma zsúfolásig telve volt az ájtatos hívekkel. Tegnap a hála gyűjtötte őket az Isten házába, ma az esedező remény. Azt olvasom, hogy a régi keresztyének, a pogányokkal együtt lakván, azért nem ünnepelték az Újévet, mert a pogányok e napon mindenféle tobzódásban és kicsapongásokban merültek el, melyektől a keresztyének teljes elvonultságban mintegy megkülönböztetésül tartották vissza magokat. Ma már békésen ünnepelünk, habár keresztyén álarc alatt most is sok pogány lakik még közöttünk. Üdvözlöm én is az új év hajnalát. Sokat nem remélek. Mi titkot rejt számomra? Nem tudhatom. De nem félek tőle, s nem festek róla magamnak ijesztő képeket. Jöjjön, aminek jönnie kell! 1899. január 26. Ma jöttem, holnap megyek. Csak éppen azért jöttem, hogy húgaim társaságában elköltsék egy ebédet és egy vacsorát, mely az általam vásárolt malac torából került ki. A múlt télen is így vendégeltem itt magunkat. Nem árt, ha szokásba veszem. Soha nem értem ily enyhe telet. Eddig alig volt valami csekély fagyunk, havunk szinte éppen semmi, igazi téli napunk egy se. Sokszor sűrű ködök, általában langyos és lucskos időjárás; a mai nap pedig olyan ijesztőleg meleg, ragyogó tavaszi nap, minőt rendesen csak március vége szokott hozni kivételesen. Mintha kizökkent volna rendes kerékvágásából a természet. Némely fának a rügyei már szinte dagadni kezdenek. Minő nyarat fog ránk hozni az ily bolondos tél? Senki sem tudja. Az emberek inkább rosszat, mint jót sejtenek. Február első napján Budapestre utazom a „Kisfaludy Társaság" üléseire. Gy. írja nekem, hogy szükség van „a mezei hadakra", amint bennünket, néhány vidéki tagot gúnyolnak a fővárosi fiatal írók. A „Kisfaludy Társaságot" is elárasztással fenyegeti a bohém világ. Nem elég nekik a „Petőfi Társaság". 1899. január 27. A tegnapi holdtölte meghozta az időváltozást. Már ma kemény fagyos napra virradtunk. Ez éjjel csonttá fagyott a puha sár. Amint ablakomból látom, az emberek összehúzódva, gyors léptekkel járnak az utcán. Lehet, csakugyan teljesülni fog a közmondás, hogy a farkas nem eszi meg a telet. És így boldogulnak azok is, akik attól félnek, hogy az idén nem lesz módjok jeget szerezni, s az Alpesek hómezőihez kell evégett folyamodniok. Azonban a nap még ma is derült, meleg fénnyel biztat. Már most is, reggeli kilenc óra tájban barátságosan szórja enyhe sugarait. Kihoztam ide magammal a „M. T. Akadémia" ezévi almanachját. Az ügyesen összeállított könyvecske név szerint felsorolja az „Akadémia" nagyobb alapítóit 1897. december 31-éig. Feltűnő, hogy a névsorban gr. Széchenyi István nincs em-