Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)
Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)
Délutáni öt órakor a gyorsvonaton Pozsonyba repültem. Útközben bámulva láttam, hogy a hegyek: Bazin, Szent György, Pozsony hegyei a leggyönyörűbb erőteljes szőlőkkel díszlenek. Ott még minden a régiben maradt. De mint későb^ ben hallottam, a phylloxera már ott is ütögeti fel a fejét szórványosan. Esti hét óra tájban értem Pozsonyba. Akkor mindjárt megtekintettem Mária Terézia fehér márványból készült, nagyhírű lovagszobrát, melyet az ezredéves fennállásunk emlékére készíttetett Pozsony városa. Szép, de nem éppen kifogástalan részletei vannak. Július 27. Reggel mindjárt részletesebben megszemléltem a várost. Nem ismertem meg benne a régmúlt idők emlékeit. Nagy és szép város lett belőle, amint tőle telhetett. Nagy német város. A színházzal szemközt áll Hummel német zeneművész arannyal bevont mellszobra. Mondják, hogy télre az idő viszontagság ellen védeni deszkabódéba zárják. Jobb lenne soha ki nem bontani onnan. Elragadóan szép a Duna jobb partján fekvő városliget. Ott a természet és a művészet kezet fogva valami remeket alkotott. Meg nem állhattam, hogy „bolygó hollandi" létemre éppen onnan ne küldjek meleg üdvözletet annak, akivel lélekben együtt élveztem a liget gyönyörű részleteit. Még azon nap délután öt óra tájában Magyarbélen szálltam ki, ahol az őrháznál a kedves Lillike várt reám kocsival. Nálok töltöttem három örömteljes napot, elhalmozva a szeretet és barátság folytonos bizonyítékaival, s gyönyörködve ott az ő nagyúri, kényelmes, ízléses elhelyezkedésökben, melyhez képest Miskolc legföljebb csak egy kegyeletes nyomorult fészek gyanánt tűnhetik föl. Július 31-én este hat óra után végre kikötöttem csónakomat az elhagyott révparton. E napon útközben olvastuk Bismarck halálának hírét; másnap vettük a tudósítást Arany Laci elhunyásáról, mely engem rendkívül meghatott. Itthon vagyok. Egyedül vagyok. Szívem a nagy ürességben meg-megmozgatja sóvárgó érzelmeit, mint tapintószálait a félénk csiga. Várni és remélni! 1898. augusztus 4. Hosszú szünet után végre hazajutottam. Utolsó ittlétem óta változatos eseményekkel folytak napjaim. Csakugyan igénybe vettem a trencsén-teplici fürdőt. Június 26-án érkeztem oda, és július 26-án hagytam el. Szorgalmasan használtam melegforrásait az orvos utasítása szerint. Ott is hagytam lábfájásom nagy részét, de egy kis részét bizony hazahoztam magammal. Gyönyörű az egész fürdőtelep, különösen a mellette emelkedő bükkerdős hegység, melynek árnyékában magános sétáimon több élvezetet találtam, mint az idegen színű tarka-barka fürdőtársaságban. A július 26-ától 3-áig terjedő öt napot hazafelé utaztomban kirándulással töltöttem. Meglátogattam útközben Pöstyént visszataszító, poros, unalmas, árnyék nélküli helyzetében, Pozsony városát, melynek Mária Terézia márványszobra és hasonlíthatlan szép városligete, igazi tündérliget a Duna jobb partján, ragadta meg figyelmemet. Három teljes napot július 27. délutánjától 31. reggeléig. P. Erzsi és Lillike kedves társaságában élveztem Magyarbélen, gyönyörködve a kastély, a park és a gazdaság kiváló szépségében, s mindenekfölött az ő szíves szeretetökben, melyet irántam minden lépten-nyomon tanúsítottak.