Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Az új házasok

adtak beszédtémát két hétre is: ki halt meg, ki esküdött kivel, ki született, ki mit rabolt, kit akasztottak fel, miért, kisiklott a vonat, belevágott a villám, kinevezték, de hogy mivé, és mit csinál az illető, azt már nem értették. Ezeken aztán elmorfondíroztak, találgatóztak, tűzték, fűzték, toldozgatták, másítgatták, mint a nótáikat, meséiket szokták. így szórakoztak. No, meg az időjárás! Az mindig „kéznél" volt, arról lehetett beszélgetni. Ez volt életük egyik legmeghatározóbb eleme, hiszen állandóan a szabadban éltek. Égette őket a nap, verte őket az eső, a jég, a dér; arcukat, kezüket hasgatta, kifújta az őszi, hideg szél, s melengette a jó májusi napfény. A hold, a nap rendkívüli jelenségei igazi csodák voltak. Az öregek sokkal jobban olvastak az időjárási jelenségekből, mint a könyvekből. Könyv? Az csak kettő volt, az is véletlenül és csak elvétve. Volt egy kalendáriuma a gazdának, hogy belejegyezze a fontos, határidős tennivalókat, a jegyzetoldalakon kiszámítsa a kiszámítanivalókat, hogy senki be ne csapódjon, s volt egy Örökimádás című vaskos imádságos könyve a gadánénak, azt forgatta vasárnap délután a templomi litánia helyett. O asszony létére is nagyon okos volt, olvasni, számolni, mérni is megtanult gyermekkorában, most pedig gyakorolhatta is gazdaasszonyként. — Te Judi, - szólt egy estefele az egyik menyecske, amikor is semmittevéssel ütötték el a drága vasárnapot, és olajos kenyeret majszoltak -, jó-e neked, amikor együtt vagytok Gyurival? Mert bizony én nem nagyon érzek semmit se, csak azt érzem meg tudom, amikor az ember egy-két perc múlva egyre gyorsabban csinálja, erősen fújtat, liheg, megáll, s fáradtam mellém dől. Pedig azt mondják, hogy ez milyen jó, nem is ezen a világon érzi magát az ember. Bizony nemigen vagy ez így! Nekem csak nyűg, teher, mi jó van ebben? - Igazad van, Mari, még én sem éreztem, hogy olyan nagyon jó lenne. Először egy kicsit fájt, aztán már nem fájt, és az volt a jó, amikor megsimogatta, de azután már semmi különös. Gondolom, ennek így is kell lenni, az embereknek nagyon jó, de az asszonyoknak... szóval ez a dolgunk, ez a házastársi kötelesség, vagy mi. A tisztelendő úr is megmondta aznap reggel, az esküvő napján, jól tetted, lányom, hogy eddig nem paráználkodtál, de ezután már, ha az urad akarja, mindig adni kell neki, így rendelte az Isten. Én oszt ehhez tartom magam. De amúgy Gyuri jó ember, mert nem is követelődzik folyton, mint itt egyik-másik, és nem is esik nekem