Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)
A summásélet
lány munkabírását illetőleg. Még az indulásnál elmagyarázta a lánynak a marokszedés erőt kímélő mozzanatait, fogásait, s kaszafenés után, a kaszakő tokba bújtatásával hátranézve látta, a lány ott van a nyomában, a marok rendben, s minden második alatt ott a madzag, amivel az árpát kévébe kötik. A kötés a kaszás dolga lesz, ha végig érnek a renden, s visszafelé tartanak. Intette Judit többször is, ne menjen közel hozzá, nehogy megvágja véletlenül is a kaszával. Judi már reggel megfigyelte, hogy egy kis pacsirta felszáll az árpatáláról, tíz-húsz méter magasan el kezd énekelni, száll szinte függőlegesen felfelé, esetleg kicsit oldalazva, majd eltűnik szem elől. Hamarosan újra megpillantja, de akkor már közvetlenül a gabonatábla fölött repül, s nem énekel. Leér a kalászokig, s eltűnik. - Ott a fészke, mindjárt odaérünk! - vélte a lányka. Bosszankodik, hogy sose talál rá a fészekre. - Pedig pont itt szállt le! - Gyuri, — szól fenéskor a legénynek -, a pacsirta itt szállt le, mégsem találom a fészkét. Miért? - Mert a pacsirta okosabb, mint te vagy -, nevet a fiú, de azért folytatja: - Figyeld meg jól, hogy amikor a kalászok fölé ér, vízszintesen repül egy másik irányba, mint amerre elindult, s repül 100-150 métert is, de ezt már csak a gyakorlott szem látja, s azután vagy lebukik, vagy felemelkedik énekelve. Lefelé szállva már nemigen ad hangot, a tábla felett közvetlenül meg már végképp nem. - Jé, milyen ügyes, milyen huncut kis jószág! Ezt te honnan tudod! - Majd este elmondom, most nem lehet megállni, csak egy fenésnyi időre, a kaszások egymás sarkában vannak. Látja, tudta ezt a lány is. Alig tesznek nyolc-tíz kaszavágást, Judi felkiált: - Fészket, pacsirta fészket találtam! Nézzétek még a tojáshéj is benne van! A lányok odacsődülnek, a kaszások is megállnak egy kicsit, nincs közelükben senki parancsoló. Gyuri már előbb észrevette az elhagyott, parányi fészket, egy körömnyit emelt is a kaszán, hogy a tojáshéj épen maradjon, s várta, Judi felfedezi-e, vagy egyenesen rálép. Jó szeme van, figyelmes - állapítja meg.