Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A summásélet

- Jaj, hozza már a rossz, maga istencsapás! Gyuri odaugrott, segített az asszonynak. Ketten aztán bevezették, a kamrában lefektették egy dikóra. - Nem rossz ember ő, csak szereti az italt! - Jaj, micsoda szégyen! - sopánkodott Judi! - Ugyan, megesik ez a legjobb családban is! Hátha az én apámat ismernék - tette hozzá gondolatban. - Édesanyám, édesanyám, éhes vagyok! - vágta el a további magyarázkodást Peta. Az anya bement a házba, a két fiatal a vaksötétté vált konyhában maradt. - Most, hogy mégy haza egyedül? - Nem félek én az ördögtől sem, ha te kedvelsz, és rám gondolsz addig is! - Akkor jó — bújt oda a legényhez. Gyuri érezte még a ruhán keresztül is a lány melle forróságát, arca melegét, tüzét. Későre járt, mennie kellett. Egy csókot cuppantott ügyetlenül a lány arcocskájára, s már indult is. A Bogács-utca és a Serház iskola között (ez utóbbi mögött laktak Lokhe sógorék), nagy a távolság, ezer az éjszakai, főleg a vasárnap éjszakai veszedelem. Nem a kutyák miatt. Azokkal nem sokat törődött a legény. A Szomolyai úton járt, amikor egy keskeny zugból négy-öt legény ugrott elő. - Állj meg, aki istened van! — ordít az egyik. - Éh, Jóska bá, én vagyok Petrány Gyuri, agyon ne üssönek! - Masinát, gyertyát! Villan a fény. - No, te vagy az Gyuri? Mért jársz egyedül? - Egy lányhoz csak egy legény illik, akárcsak egy asszonyhoz is csak egy ember. - Ez biz nagyon igaz, de azért csak gyere velünk, mink a Melegoldalra megyünk, a Serház mellett térünk le. Gyuri áldotta sorsot, hogy azokat az öreglegényeket hozta útjába, akikkel tegnap együtt mulattak. - Azért máskor csak ne járj egyedül! - intették búcsúzóul. A summásélet A következő tavaszon kocsira tették Gyurit. Kapott két szép almásderest, a kocsi majdnem új volt. Örült, de egy kicsit tartott is a kocsisságtól. Nagy volt a felelősség. A két lóért, a kocsiért, a