Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Surcáldomás, cuháré

gazda, vagy az ispán vette észre, s visszaparancsolta a bűnöst. Biz ez nagy szégyen volt! Ettől mentette megy Gyuri Judit. A maga sorát kissé megnyomta, jelentősen előre haladt, az első kapással egyvonalba ért, s akkor átlépett a szomszéd sorba, kapálta a Judi sorát. A 15 éves kislány küzd erősen, homloka csupa izzadtság, még a hátán is vizes már a ruha. Csaknem elsírja magát. Már mindenki elhagyja, csak két-három magafajta küszködik a gazzal meg a kemény földdel itt hátul. Megáll. Nem bírja tovább. De nem hisz a szemének, ahogy elibe tekint. A sora gyönyörűen be van kapálva! Lépeget előre, s ötven-hatvan lépésre meglátja Gyurit. A boldogságtól majd elsírja magát. Örül a segítségnek, örül, hogy épp Gyuri a segítő. Amikorra utoléri, ki is piheni egy kicsit magát. Arca felderül, lehajlik a földre, felvesz néhány kivágott friss gazt. - Nagyolunk, nagyolunk? — csilingel mosolyogva, de Gyuri is érti a tréfát: - Jaj instállom, ispán úr, már megbocsásson, de ez nem az én sorom, csak úgy idetévedtem, nem én kapálom! Ez egy mihaszna lány sora! — s már lép is vissza a maga sorába... Beesteledett. A kiskapuban megállnak. - Eljönnék holnap este, ha anyád is engedné! - Engedi, ne félj, már tud rólad, s én sem bánom, gyere! A kislány kezéből egy szép kis varrott kendő átcsúszik a legény kezébe. Zálog ez! - Jaj, add vissza! - Majd holnap este, kis kedden

37

! - No, megálljék, maga lopózsivány! - s kacagva indul mind a kettő. A lány be a házba, a legény át az utcán, visszalobogtatva a kiskendővel. Az öreg harang utolsót kondít, este nyolc óra, de már másnap este. Gyuri megáll az udvari ablak előtt, szétnéz, majd jobb keze ujjaival szépen, lassan, halkan elkezdi pergetni az ablaküveget. A pergetés egyre erősebbé, gyorsabbá, cifrábbá válik, majd végsőt koppan. - Adjon Isten jó estét! Judi, hozzál ki masinát! Judi repülne, de nem találja azt a fránya masinát. - Petuka, hová tetted a gyufát? sohanapján