Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Alkonyodik

beárulhat, de megint csak azt mondhatom, amit az előbb: bátraké a szerencse! - Elég baj az, Gyuri bátyám, hogy a sajátját így kell visszalopnia az embernek! Azt mondják, hogy kell a munkásoknak, a városiaknak. Én ezt értem, de a munkások, a gyár sem ad egy ekevasat sem ingyen, sőt, minden egyes gyári szerszám vagy egyéb dolog egyre drágább! Mért nem adhatjuk el szabadon, ami felesleges? Ez volna az igazi. Régen is, most is csak a parasztot nyúzzák! Hát igazság ez? - Nem tudom öcsém, ehhez már én nem értek, ez már a nagypolitika dolga. - Azért köszönöm Gyuri bátyám a tanácsot, valamit majd csak kiokoskodok, hisz muszáj, itt a legény a nyakamon, az ősszel házasodni akar. Az ám! A bor beadás! A zsírbeadás! O, hogy a...! Csak egyszer múlna már el ez a keserves helyzet! Most még roszszabb, mint a háború idején volt! Eh, a világ is, az élet is egyre gyalázatosabb, egyre nehezebb! Mikor lesz ennek vége Gyuri bátyám? - Majd ha meghalunk, öcsém, akkor már nem lesz semmi baj, akkor már nem érzünk semmit. - Dehát míg élünk, élnünk kell, s mi lesz majd a gyermekeinkkel? - Ne nyavalyogj, élj, ügyeskedj, dolgozz a gyermekeiddel együtt keményen! Látod, nekem öt családom van, de egyiket sem féltem. Megtanultak, szeretnek dolgozni, nincsenek túlzott igényeik, követeléseik, szép szerényen megélnek. A legfőbb az egészség, öcsém! Neked két családod van, két szép nagy házad, mindkettőnek jut egy-egy. Mit akarsz még? Én jóformán egy ócska ruhát sem hagyok örökbe, mégsem féltem őket! Én is koldus szegény voltam, mégis megértem már három háborút, s egy csomó elnyomorodást. Te meg a sült galambot várod? Arra ugyan várhatsz! - Azért azt csak belátja, hogy ez így nem jó világ! - Belátom, öcsém belátom, de nem tehetek ellene semmit. Akkor sem tehettem, amikor a katonatársamat mellettem lőtték agyon. Ebben kell élnünk, élnem, ügyeskednünk, ahogy csak tudunk. Tudod hogy mondja a mondás: - Huncut a paraszt, mihelyest egy arasz! Hát légy huncut te is, ne siránkozz! Különben egyszer majd ez az idő is elmúlik, hisz semmi sem tart örökké! Tudod hány változást megértem már én? S mégis itt vagyok, csak egy baj van: megöregedtem. De látod, még mindig te-