Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A nagy utazás

- Én ezt a dallamot valahonnan ismerem! - mondja az egyik asszony. Mifelénk is van rá nóta. S elkezdi, kicsit éneklősebben, hajlítgatva, de arra a mintára, ahogy Gyuri is csinálta. Ádám feleszmél: - Hát hogyne! Őseink erről a vidékről származtak, innen valahonnan vándoroltak a mi hazánkba, tanultuk az iskolában! Érdekes, a dallam milyen sokáig megmaradt! - Csináld el még egyszer! - kéri az asszony. Gyuri fújja, az asszony vele együtt énekli a maga nyelvén. Későre járt, hideg is volt, a tűz sem melegített már, behúzódtak a kupékba. Harmadnap bepöfögtek Petropavlovszkba. Nyomorult kis állomás, nyomorult kis apróházas falvacska. Ez az első benyomásuk. Kisült, hogy a házak kicsik, emeletes alig van köztük, de a falu maga igen nagy, nem is falu, város. Tapasztalták, míg keresztülmentek rajta. - Miért mindig a város másik végére kell nekünk mennünk? méltatlankodott Ádám - nem tudták azt a nyavalyás suszterájt ide az állomás mellé építeni? - A kövesdi legény is mindig a falu másik végéből nősül, úgy látszik, errefelé is ilyen szokás járja. - Süsd meg a szokásodat! Mi nem nősülni megyünk, hanem ki tudja minek! Megkeresték előbb a katonai parancsnokságot, az őrök elszámoltak velük, majd elkísérték őket a suszterájba, s elbúcsúztak, mert azt hallották, hogy holnap vonat indul visszafelé, katonákat visz a frontra. Hogy minek jöttek, azt hamarosan megtudták. Két nagy vályogtégla épület volt a város szélén. Az egyikben étkeztek, aludtak, a másikban dolgoztak. Örömmel is, keserűséggel is tapasztalták, hogy a 30-40 ember közül a legtöbbje magyar, s mind büntetésből csapták ide őket. Kit ezért, kit azért, de igazi bűnös tán egy sem volt közöttük. Amikor az oroszoktól búcsúztak, meglepte őket, hogy még innen, a világ végéről is katonákat visznek a frontra. - Ajaj, de még mennyire! És ez éppen is hogy az ország közepe. A túlsó vége legalább ennyire, ha nem messzebb van.! Elámultak az ország irdatlan nagyságán, de nem sok idejük maradt ezen gondolkodni, szólították őket.