Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A nagy utazás

gonból, amikor egy-egy lakatlan vidéken elakadtak valami miatt. Látták, az utazás kínos a két őr számára is. Ha szóltak őreikhez, eleinte jó nagy hátbüff

52 vagy tasli

63

, meg valami „Kuss"-féle mordulás volt a válasz. Később azonban már az őrök kezdtek beszélgetni velük. Elmondták, a parancs szerint Petropavlovszkba kell őket kísérni, az Urálon túlra egy suszterájba. Az már Szibéria, de annak lenti, déli része. Egyenlőre észak felé tartottak, már erősen havazott, jóval hidegebb is volt. Akadozva haladtak az egyvágányú vonalon, sokszor meg kellett várni a szembejövő vonatot. - Ez itt a Volga - törte meg a hallgatást az egyik őr. Kitekintettek a koszos ablakon. Balkézről látták az elmaradó partot, de a másik partot hiába keresték. - Ez folyó? - Láthatod, folyik! - Hol a másik part? - Két és fél versztnyire. - Nahát! Ilyen nagy vizet életükben először láttak. Sokkal nagyobb hajók úsztak rajta, mint amilyennel ők hajókáztak. Majd két hétbe telt, mire Permbe értek. - No, ezután áttörünk az Urálon! - Ti már jártatok erre? - Egyszer. Szintén két foglyot kísértünk, de azok gyilkosság miatt kaptak szibériai száműzetést és Jukagírba vittük őket. A sok gyaloglástól majd elszakadt a lábunk, mikorra elértük a Kolima folyót, a folyón túl Jugo-talát. Onnan nincs visszatérés! Ott csak elpusztulni lehet! Titeket szerencsére dél felé kell vinnünk. - De hát miért? Ott is emberek élnek, vagy tán emberevők? S ti magatok akkor hogy jöttetek vissza? - Mi kaptunk rendes ellátást meg szánkót. De majd meglátjátok! Ott nem érvényesek az európai Oroszország törvényei, ott büntetés nélkül megölhetők az idegenek. - Jól nézünk ki, Matyó! - Várjál, Ádám! Korai még az ördögöt a falra festeni! hátba verés nyakleves