Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A kis suszteráj

- Majd meglátod, testvér, kilenc nap megváltja! így volt ez az első feleségemmel is. - Hát hány feleséged volt neked? Hány éves vagy te most Matyó? Kettő. A második még él. Három hónapos házasok voltunk, amikor bevonultam. Én írtam neki egy levelet, de válasz nem érkezett rá. Ennek már két éve. Innen meg írni sem lehet! Jó volna pedig megtudni, mi van otthon az asszonnyal meg a gyerekkel. Egyébként 32 éves vagyok. A verést lassan kiheverték, ők megúszták egy kis náthával, de Stefán állapota egyre rosszabbodott. Lázas vergődésében német vezényszavakat kiáltozott, fel-felugrott, alig tudták ketten visszanyomni fekhelyére. A hetedik nap hajnalán elcsendesedett, elaludt. Vasárnap volt, nem dolgoztak. Elmentek ebédelni. Mire hazaértek, bajtársuk kiszenvedett. Egy csupa lyuk trózsák volt szegény fiú alatt, abba göngyölgették, a cigány szerzett egy fogatot, elvitték, eltemették valahol. Ok nem kísérhették el utolsó útján. Egy-egy sóhajjal, istenáldjonnal búcsúztak tőle. Másnap Ádám, mivel tovább nem állhatta, hogy az a zsebtolvaj Jeíim egész nap csak röhögött, s a meghalt fiút csúfolta, elkeseredésében és meggondolatlanul odavágta: - Pedig lehet, hogy miattad halt meg szegény! Te hagytad ráspolyozatlan a csizmát! - Még hogy én, te durák magyar! No, várjál, majd én megmutatom! - Kár volt szólnod testvér! Ez a minden hájjal megkent gazember még kárunkra lehet! — sajnálkozott Gyuri, amikor kettesben maradtak. - Meg tudnám ölni! - Csillapodj! Csak nem akarsz itt elpusztulni? Ez a fránya háború már nem tarthat sokáig, aztán meg megyünk haza! - önt belé békésebb vágyat, reményt. - Te kit hagytál otthon? Maga is csodálkozott, hogy még csak most jutott idáig. - Apámat, anyámat, arámat. - Olyan fiatal vagy még? - 27 leszek karácsonykor. - Mikor vonultál?