Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A kis suszteráj

Vezető parancsolójuk egy magas rangú, nagy darab kozák tiszt volt. Hetente jött el hozzájuk, hosszan beszélt a munkafelügyelőjükkel, egy cigányképű odavalósi fegyőrrel, átvette tőle a kész munkát, érdeklődött a foglyok viselkedéséről, munkavégzéséről, s ment. Honnan jött, hová ment, nem tudták. Csak annyit kotyogott el a felügyelő, hogy a kozák seregnek készülnek a csizmák. Egy alkalommal, már téliesre fordult az idő, hideg, fagyos szél fújt, magából kikelve, ordítva törtetett be a tiszt, kezében fél pár lovaglócsizma. - Ki csinálta ezt, gazemberek? Fogalmuk sem volt, honnan is tudhatták volna, kinek a keze alól került ki. - No, nincs gazdája? Síri csend. - Hadifoglyok sorakozó az udvaron! Azonmód, egy szál felgyűrt ujjú ingben, egy hitvány papucsban, hajadonfőtt lódultak kifelé. Bent már fűtöttek, jó melegben dolgoztak, kint viszont annál hidegebb volt az idő. A parancsnok lóra ugrott, s az egyvonalba állók mögé léptetett. - Te voltál, te voltál, te voltál kutya magyar? s szíjból font hosszúszálú korbácsával kegyetlenül végigvágott mind a hármójukon. Jajgattak, ugráltak az éles fájdalomtól. - Vigyázz! — ordított a tiszt, s most elölről kaptak. Kezüket önkénytelenül a szemük elé emelték. - Vigyázz, ha mondom! — s dühtől elvakultan ütötte-verte őket. Moccanni sem mertek. Mire a tiszt befejezte a leckéztetést, mindenükből csurgott, folyt a vér. Mindenütt széles, vörös csíkok. Dél körül lehetet, a többiek akkor indultak ebédelni a szomszéd épületbe. Holmi szerzetes barátok lakták a házat, annak a konyháján kaptak ők is ebédet. De számukra ez az ebéd elmaradt. A kozák hóhér megparancsolta a felügyelőnek, hogy a három magyar nem kaphat ma ebédet, de estig az udvarról el sem mozdulhatnak, be sem mehetnek. Szép kilátások! Estig éhen, ez még hagyján. De most, az ütlegelés után érezték csak igazán a hideget, a szelet. Tudták, melegebb ruhát sem kaphatnak, hisz a felügyelő jobban félt a kozáktól, mint ők, a többi meg sunyít, örülnek, hogy megúszták. A szélár-