Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Matyó ember muszka tanyán

kavicsot hozó szerelvényen másnap már itt is voltak a legszükségesebbek. Jött a bőr, a talp, a szurok, a fonal, az igazi tű, s hozták a sok rossz csizmát, tisztit, gyakorlót egyaránt. Kaptak egy kis vaskályhát is, nem fáztak ezután. Dallikóztak, fütyörésztek. Mihály megijed: - Te Matyó! Nézd már, itt a rengeteg faszög, mit fogok én akkor csinálni? Rá se ránts, lesz munkád bőven! S Gyuri el is látta munkával alaposan. Délben újabb meglepetés: ebédet kaptak! Egy hónap sem kellett hozzá, tisztekkel, de főleg tiszthelyettesekkel barátkoztak össze. Könnyű volt tiszta alsót szerezni, jobb, melegebb felső ruhához jutni, rákaptak a csajára, igazi orosz teából, s kikunyerálták, hogy a műhelyben alhassanak. A foglyok közül sokan irigyelték őket, de azért nem ártottak nekik. Igyekeztek fogolylábbelit is reparálni, ha úgy hozta sora. Egyszer a parancsnokuk is meglátogatta őket. Egészen váratlanul érkezett. Szepegtek egy kicsit, de a tiszt meg volt elégedve munkájukkal is, műhelyükkel is. Szerencsére magyar bakancs épp akkor nem volt a műhelyben, illetve Gyuri, mikor a tiszt hátat fordított neki, a fél pár bakancsot mélyen a pangli alá nyomta, hogy ne látszódjék. O maga egy szép, egyenes szárú lovagló csizmán dolgozott. Hátul a szár elszakadt a nyaktól, mert hitvány fonallal, és gyatrán varrták össze. - Eta maja! - Ezért hozott hát ide a fene! - lobogott fel Gyuriban, de egy cséppel sem pimpózta jobban a munkát. Köp egyet a tenyerébe, új fonalat sodor, befűzi, szurkozza, s kézbe veszi a másik csizmát is. A tiszt szó nélkül távozik. Ok sem köszönnek. A következő év tavaszáig tartott ez az aranyélet. Felhagytak a vasúttal, s a fogolytábor feloszlott. - Ki ért a földművelő munkához? —„kérdezték, amikor szétszórták őket százfelé. Sokan jelentkeztek, Gyuri is. Egy csúnya, sánta muzsik mellé állították, egy óra múlva már indultak is, Mihálytól is csak integetve tudott elbúcsúzni. A táboron kívül sok fogat várakozott, egyiket gyerek, másikat asszony vigyázta. Vagy tíz mellett már elhaladtak, amikor a vörös rámutatott a következőre. A lovat vette legelőbb szemügyre. Apró borzas szőrű jószág, lerítt róla, hogy nem gondozzák rendesen. Azt