Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Borz Pap Kati

Az aratás sem indult a szokásos vidámsággal, belül félt, rettegett mindenki a behívásoktól. Nem a háborútól, azt nem ismerték. 1848-49 olyan messze volt, hogy túlélője is kevés akadt már Kövesden, közöttük meg egy sem, hanem a behívó, a félbeszakadó munka, a kifizetetlen szerződött bér, az azt követő nincstelenség, nyomor, éhezés, fagyoskodás, a támasz nélkül maradás emésztette őket. Kit ez, kit az, kit így, kit úgy. Kattogott a félelem a szívekben, a lelkekben, az elmékben, mint a frontra induló vonat kerekei. Ok így élték meg a háború kirobbanásának hírét. De a munka nem várhatott, a szem nem pereghetett el, a paraszti életösztön erősebb volt minden félelemnél. Szerencsére körülöttük semmi sem történt, a hírek is elcsitultak, a fronthírek a halottakról és a sebesültek százairól, ezreiről pedig el sem jutottak hozzájuk. Kitelt szépen az idejük, megkapták a szerződött bért, s az öreg Erzsa néne boldogan szemlélődött otthon a zsákok között, a zsírosbödön, kolbász, a füstölt szalonna, sonka, oldalas finom illatában. De az együttélésre nem sok idejük maradt. Most, hogy összekerültek, Gyuri már 30 éves, Kati 24, négy évig házas, két éve már özvegy, eltemette férjét, apósát, anyósát, másfél év alatt három temetés! Gyuri is csak a halottaival dicsekedhetett: anyósa, három apró gyermeke, végül igazán szeretett felesége költözött örökre a temetőbe. De olyan az ember, főleg a parasztember, akár a fű. Ha földig letapossák, levágják, akkor is kinő. Ha az élet százszor földhöz veri, akkor is felkél, százszor is újrakezdi. Pedig olyan gyenge is, mint a fű, se tudása, se vagyona, se hatalma, könnyű eltaposni, akárcsak a füvet. De mégis az ember, ez a hitvány földtúró bogár, földből kinövő fű a világon a leghatalmasabb, a világ maga. Szegény József Attila mondta ezt szépen: „Légy egy fűszálon a pici él, s nagyobb leszel a világ tengelyénél!" Ha okos, akkor teremtő erő, ha buta, pusztító fenevad. Pedig csak fűszál így is, úgy is. Sajnos, többnyire buta fűszál. Hogy hová jut? Elöli magát, vagy teremtője, a Föld végez vele. S addig? Addig él, küzd, szeret, teremt, temet, egyeszűen: él! Örömben, családi békességben telt el a karácsony, az újév, de január 14-dikén behívót hozott az öreg postás. - Baj van, fijam, nagy baj van, ha már rátok, idősebbekre is sor kerül!