Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)
Vitkó János hozzászólásában kifejti, hogy a termelőcsoport ez idáig nem vett fel a tagok számára semmi olyan támogatást, mely a tagok személyes megsegítésére szolgálna, de éppen pártunk politikája az, hogy segítsük a termelőcsoportok megerősítését, tehát most már, amikor a legnagyobb szükség van arra, hogy a csoporttagság személyileg is érezzék a támogatást, föltétlen szükséges, hogy megadják a lehetőséget a támogatásra, mely megtérül a csoporttagok bizalmán keresztül. A csoporttagság az elnök beszámolóját tudomásul veszi és hozzászólások utáni viták folytán a következő határozatot fogadták el. A csoport intéző bizottsága hasson oda, hogy a megerősítő bizottság által jóváhagyott 15000 forint összeget kiutalják, a csoport pedig eleget fog tenni a kötelességének, ha azt támogatják és nem hátráltatják a munkájában. Kmf. (aláírások) /: P. H. :/ A járási tanács MG Osztálya a fenti kérelemhez a jegyzőkönyv alapján hozzájárul. Mikó Imre MG. oszt. vez. XXm-337. Szn. * * * Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács vb. Mezőgazdasági Osztály, Miskolc. Termelőszövetkezetek megerősítésének soron következő feladatainak terve. (...) Termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésével kapcsolatos feladatok. 1./ Megyénk területén a termelőszövetkezeti mozgalom szélesítésével kapcsolatban a megyei Pártbizottsággal megbeszélve termelőszövetkezeteinkben a családok számát 7000-el, a területet pedig 40000 kh.(-ra) kell növelni. Ezen feladatok jó és helyes megoldására az alábbi feladatokat végezzük el. a. / Agropropagandistánkkal elkészítettük, feldolgoztattuk a tsz-eink jó eredményeink, amit 15.000 pl-ban nyomatunk ki, hogy egyéni dolgozó parasztjainkkal ismertessük a jó eredményt elért tsz-ek fejlődését és részesedését, hogy ezen keresztül elősegítsük dolgozó parasztságunk helyes útra való térését. b. l Megyénk területén az alábbi termelőszövetkezeteket készítsük elő látogatásra. Borsodivánka József A., Borsodivánka Petőfi, Mezőcsát Szabadság, Ernőd Szabadságharcos, Sárospatak Dózsa, Tolcsva Harcos, Cigánd Petőfi, Göncruszka Újbarázda, Szikszó Vörös csillag, Ózd Rákóczi. Ezeket a tsz-eket úgy készítsük elő a látogatásra, hogy ezeknél a tsz-eknél az átteleltetéssel kapcsolatban a takarmány feltárást is bemutassák valamint grafikonokon mutassák be a tsznek a fejlődését. Ezenkívül a helyi tanítókkal fölvesszük a kapcsolatot, hogy a népművelési osztályon keresztül hogy rövid kultúrműsorral szórakoztassák a látogatókat, szerkesszenek csasztuskákat a tsz. tagjairól, vezetőiről, jó és rossz dolgozó tagokról. (...) cl A látogató csoportok hazatérése után falugyűléseket szervezünk, ahol ünnepélyes keretek közt kultúrműsorral egybekötve beszámolnak a tapasztalatokról és ezen a falugyűlésen ünnepélyes keretek közt aláírják a belépési nyilatkozatot. cl A belépések során szigorúan ellenőrizni fogjuk, hogy betartsák-e az önkéntesség elvét, nehogy előforduljon az, amit az elmúltban tapasztaltunk, hogy a beadási kötelezettséget olyan