Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1949-1953. Forráskiadvány (Miskolc, 2002)

az állam hiteleket, állatállományt, vetőmagot, műtrágyát, gépeket. A tagosítás során is nagy előnybe részesítette a kormányzat a tszcs-ket. Jogilag biztosítja rendeletben az előjogot, vagyis azt, hogy mint csoport ügyet soron kívül intéznek el minden problémájukat. Adózás terén is kedvezményt biztosít az állam. (...) Azt halljuk itt-ott, hogy itt hagyom a csoportot, mert dolgozok és nem kapok semmit, nincs cipőm, nincs ruhám. Ez nem úgy néz ki, hogy mióta a csoport tagjaivá lettek, leromlottak, lerongyolódtak. Dolgozó parasztságunk még mindig nem akarja megérteni, hogy a kormányzat, a Párt azért tette lehetővé a tszcs-ket, hogy ezen keresztül biztosítsa a dolgozók jobb helyzetét és nem azért, hogy úgy nézzenek ki, mint a földesuraknál a volt cselédek. (...) Fel kell hívnom a figyelmüket az éberségre. Ha mi nem vagyunk elég éberek, meg fog történni pl. hogy a rozsot meg fogják mérgezni. Sokan azt mondják, az én községemben nincs kulák, mert már a földjét mind felajánlotta. Ez nem igaz, mert kulák marad az akkor is. Vigyáznunk kell arra is, hogy ha kimegy a csoporthoz akárki, le kell igazolni. (...) Hogy a szocializmust megvalósíthassuk, szükségünk van a falun a kis- és középparasztra, hogy többet és jobban termeljen, hogy elérjük azt, hogy a kulák termeivényeit ne kelljen elfogadni. Vigyáznunk kell arra, hogy milyen legyen viszonyunk a középparasztsággal. A szegényparasztság ugyan azt mondja, hogy a középparaszt ingadozó, de ha mi jól visszük az osztályharcot, akkor azt látja a középparaszt, hogy nem egészen jó dolog a kulákkal cimborálni. Hogy a középparasztságot megnyerjük, szükségünk van arra, hogy kíméletlen harcot folytassunk a kulák ellen. A középparasztnak rá kell világítani, hogy őt szövetségesül fogadjuk. (...) Lubivcsák, Sajószentpéter: A kritikával kapcsolatban egy éves leszűrt tapasztalatok alapján szeretnék beszélni a szervezéssel és a termeléssel kapcsolatban. Példának hozom fel a sajószentpéteri csoportot, melynek minden lehetősége megvolt a nagyüzemi gazdálkodásra. Nálunk vannak hibák. Véleményem szerint helyes úton csak az a tszcs tud járni, amelynek a párttal való viszonya jó. Itt kritikával kell élnem a Párttal szemben. A mi csoportunkat a párt részéről csak akkor látogatták, ha valamit helytelenül csináltunk és már csak ütni kellett. Kezdtük úgy érezni magunkat, mint amelyik halat kihúztak a vízből. Mi tavaly megkezdtük 75 kh földön 2 bivallyal. Aztán szépen fejlődtünk. Egyszer csak kiütött a szekta szellem. Összeharácsoltuk az összes földet, de munkaerő, aki megdolgozta volna, csoporttagunk kevés volt. Mikor aztán láttuk, hogy nem bírunk a sok földdel, felvettünk mi mindenkit. Nem néztük, hogy kicsoda. Nem is dicsekedhetünk, hogy eredményeket értünk el. A termelés vonalán a N. V.-k bevittek bennünket mindenbe. Ezért figyelmeztetem a csoportokat, okulva a kárunkon, csak annyit dolgozzanak, amennyit bírnak. Az előttem szóló elvtárs helyesen mondta, hogy mi csak panaszkodunk. Persze hogy panaszkodunk, mikor nem vagyunk tisztába, miért dolgozunk, nem vagyunk tisztába a munkaegységekkel. Nem tudjuk, miért dolgozunk. Hogy visszatérjek, én megállapítom a N. V.-kről, hogy azok olyanok, mint az ügynökök, a nyakunkba sóznak mindent, aztán küszködjünk. A földünk szép, tagosítva van. Legtöbb helyen azt látom, hogy a családtagok nem akarnak csoportba dolgozni, ezt látom a mi vonalunkon is. Mi olyan kevesen vagyunk, hogy a legcsekélyebb munkát is alig tudjuk elvégezni. Rossz a munkánk az adminisztráció vonalán is. Persze hogy rossz, mikor annyi a munka, hogy mire az adminisztrációra kerül a sor, már nem bírok dolgozni. (...) Kmft. Szigetvári Margit jegyzőkönyvvezető XXIV-205.