Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)

I. fejezet - Úrbérrendezés

Répás-Huta telepítvényes község határában. A m. kir. kincstár és a répás-hutai telepitvényesek közt fenálló jogviszony abban áll, hogy utóbbiak már a telepitvény keletkezése óta mai napig mint favágók, szénégetők és fuvarosok az erdő­kincstár szolgálatában vannak. A telepitvényesek a kincstár engedelmével házaikat kincstári területen építették, a beépitett házhelyek és az azokhoz tartozó udvarterületek használatáért azonban évi taksát fizetnek és egyéb szolgálmányokat teljesítenek. Míg a telepesek mint erdőmunkások a kincstár szolgálatában állanak, nekik rendszerint kert és szántó, illetve burgonyaföldül is, bizonyos területek a kincstár által időleges használat végett, külön haszonbér fizetési kötelezettség mellett engedélyeztetnek. A beépitett házhelyek és udvarok területe a ni. kir. kincstár tulajdona, az azon épült házak tulaj­dona pedig a telepitvényeseket illeti. Ellenben a kertek és a szántó-, illetőleg burgonyaföld gyanánt használt földek, vagyis az úgynevezett ortványok a m. kir. kincstár kizárólagos tulajdonát képezvén, azokat a tulajdonos kincstár minden korlátozás nélkül már régi idők óta mérsékelt haszonbér és felmondás mellett a telepmunká­soknak a visszavehetőségi jog fentartásával időről-időre, a teljesítendő szolgálatok arányához képest, kisebb-nagyobb parczellákban haszonbérbe adta és most is haszonbérbe adja. Az 1858. évben foganatosított telekkönyvi helyszínelés alapján készült répás-hutai egyes te­lekjegyzőkönyvekben a telepitvényesek által birt ház- és udvarterületek tulajdonjoga a diósgyőri kir. koronauradalom javára, az épület tulajdonjoga pedig az illető telepitvényesek javára lett bekebelezve, a mi a fenálló jogviszonynak megfelel, ugy azonban, hogy a kincstár tulajdonát képező ház- és udvar­területek használata a telepeseket csak addig illeti meg, mig a kincstárral szolgálati viszonyban álla­nak. Hibásan lettek azonban a telepitvényesek telekjegyzőkönyveibe a kincstár kizárólagos tulajdo­nát képező kert- és ortványföldek is felvéve, mert ezekre a telekkönyvi leg bejegyzett épülettulajdoni jog ki nem terjed; azok felett a kincstár szabad tetszése szerint mindenkor korlátlanul rendelkezett, időről-időre azokat visszavette és a körülményekhez képest újonnan osztotta ki, azok tehát ideiglenes haszonbérlet tárgyát képezvén, a telekjegyzőkönyvekben feltüntetett kerteket és ortványokat a telepitvényesek időnként csak annyiban és csak oly területben birlalnak, a mennyiben és a mily terü­letben olyanokat a kincstár nekik haszonbérbe ád. Ily bérleti jogviszonyok változatlanul rendszerint igen rövid ideig tartanak. Répás-Huta telepítvényes községben a telepmunkások két osztályba esnek: mint gyalog munkások és mint fuvarosok vagyis faszállitók. Miután a fuvarosok nagyobb szolgálatot teljesítenek, ebből folyólag kedvezményként mérsékelt haszonbér mellett a körülményekhez képest nagyobb területet is haszonbérbe kapnak, mig ellenben a gyalogmunkások kisebb területet. A kincstár és a telepmunkások között fennálló jogviszony szerződésileg szabályozva van. A legutóbbi szerződés velük 1893. évi október 15-én köttetett meg. A mostani jogviszony már a telepitvény kezdete óta állván fenn, mindenik telepítvényes önként beleegyezett, hogy a répás-hutai telekjegyzőkönyvek a tényleges állapotnak megfelelően helyesbittes­senek. A fennálló jogviszony és a tényleges birtokállapot szerinti helyesbítés és a répás-hutai határban fekvő ingatlanoknak uj helyrajzi számokkal és a kataszter által megállapított térmértékkel való feltün­tetése annál szükségesebbé vált, mivel a diósgyőri határhoz tartozó kincstári erdőségek rendezése folytán, valamint az egyes ingatlanok tekintetében beállott változások miatt a telekkönyvi hely­szinelési munkálat a jelenlegi tényleges birtokállapotnak már nem felelnek meg. Maga a répás-hutai határ is a közigazgatási és helyhatóság beleegyezésével kataszterileg más alakot nyervén, a kiküldött telekkönyvi bizottság a jelenlegi állapotnak megfelelő uj térképet készíttetett a kataszteri térkép alapján és a telekkönyvi adatok figyelembe vételével az érdekelt felek közreműködése mellett a répás-hutai határban levő összes ingatlanokról... (...)

Next

/
Thumbnails
Contents