Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)
I. fejezet - Úrbérrendezés
Ezen jogi pert nevezettek közzül Pervan Ignácz és neje ellen a' Császtai 34- számú telekkönyvben 3. r. sz. és 105 h. r. sz. alatti szöllöre nézve a' Tekintetes megyei Törvényszék előtt folyamatba tettem és ezen pert a' tek. telekkönyvi hatóság által a' B alatt ide csatolt kérvény szerint, fel is jegyeztettem. Azonban időközben a' 868* évi XXIX. törvény czikk által ily nemű perek folytathatása beszüntettetvén, a' C alatt megszüntetési kérvényemet be is adtam, 's D szerint ezen per meg is szüntettetett. A' többi három egyén ellen pedig a' jogi pert még meg sem kezdettem. Mivel pedig nekem ezen szol lökre nézve a' hivatkozott törvény alapján dézma váltsági jogom vólt, ezen jogomat érvényesitettem 's a' váltság dijra nézve mind a' négy nevezett váltságkötelezettekkel ki is egyeztem. Nem lévén tehát már ezek szerint helye a' nevezettek ellen általam eszközlött tulajdonjogi előjegyzésnek sem, kötelességemnek tartom alázatos tisztelettel folyamodni aziránt, hogy az elsorolt szőllőkre nézve 1001., 1002., 1003., 1004/868. számok alatt kelt végzések szerint javamra előjegyzett tulajdonjognak kitörlését, valamint a' Pervan Ignácz és neje ellen 3407/868 sz. alatti perfeljegyzésnek is ki törlését nyilvánkönyvileg kikebeleztetni méltóztassék. Tisztelettel megjegyezvén hogy nevezett váltságkötelesek a' dézma váltság ki elégitésére nézve törlesztés 's 22 évi lefizetés jogkedvezménye 's állami közvetítés igénybe vételével egyezvén ki, a dézma kötelezettség ezen szőllőkre nézve előbbi állapotjában nyilvánkönyvileg feltartandó. Tisztelettel maradván Császtán: Előttünk Pálfy Tamás Zsóry Gusztáv tanúk VII- l/e X. 1925/1870. Nyugtatvány. Melynek erejénél fogva alól irott mint a' Mező-Csáthi földes uraknak törvényes meghatalmazottja elismerem: miszerint a' mai napon Miskolczi járás jogbiztossának folyó évi Augustus hó 18— kelt határozata folytán, Mező Csáthi lakos Kuli Jánostól /: győző :/ a' Mező Csáthi szőlő dézma örök megváltása fejében felvettem 33 ft 337 xrt az az Harminczhárom o/é forintokat és 33 2 / xrt, úgy nem külömben annak 1868* év Januarius hó 1— a' mai napig járó 5 % kamatait is, mely öszvegnek teljes kifizetése mellett az öszves Mező Csáthi dézmajogositottak nevében hatalmat 's jogot engedek nevezettnek, mikép a' Mező Csáthi 626 t. j. k. 2 sor 1636 h. és 771 t. jegyzőkönyvi 2 sor és 1635 helyrajzi szám alatt 3— részben őt illető sző Hőjéről a' dézmajogot minden további ki kérdeztetés nélkül telekkönyvileg kitöröltethesse.- Kelt Mező Csáthon 1869* év September hó 3* napján. Reviczky Rudolf mint az öszves jogosítottak meg hatalmazott]a. Előttünk Csáth m. Város bírája Makláry János msk. Gyurkó Jósef msk. Csáth m Város Főjegyzője /: p h. :/ VII- l/e XVII. 3258/1873. Szerződés. Mely alolirtak között következő módon köttetett: 1- Bodolló Sámuel és neje Barta Juliánná a házok után évenként fizetendő taxa teher alol szabadulni akarván kötelezik magokat egyszer mindenkorra taxa megváltás fejében Fekete Andrásné szül Holies Juliánná asszonynak Husz o. é ftot fizetni egyszersmind a megváltási árt le is fizetik. 2- Fekete Andrásné Holies Juliánná a megváltási árral beelégedvén, ezennel kijelenti, hogy taxa jogáról miután annak árát felvette, a mit ezennel nyugtatványoz is, mind maga, mind örökössei nevécsásztai lakos 's földtulajdonos Lónyay László