Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)
III. fejezet - Az 1945-ös földreform
zöttünk, akik nyugodt lélekkel kezdhettek az őszi szántáshoz. Itt vagyunk az uj tavasz küszöbén még mindig bizonytalanul és föld nélkül. A türelmünk elfogyott, elég volt a várakozásból. Egy év óta járjuk a hivatalokat, irjuk a kérvényeket, várjuk a határozatokat, elég volt a kilincselésből. Mi nagyon jól tudjuk, hogy a földreform végrehajtásának a kinyújtása mind uri huncutságból, ravasz uri számításból ered és mindez tulajdonképpen a reakció aknamunkája. Azt is tudjuk, hogy ez a halasztgatás nem csak a mi érdekeinkkel, hanem az egész nép érdekeivel, a demokratikus kormány programjával és Veres Péter elgondolásával is szemben áll, éppen azért törvényesnek és helyénvalónak tartjuk, ha minden eszközzel ellene szegülünk és nem tűrjük még akkor sem, ha erőszakra kerül a sor. Mivel mi szeretjük a békességet és fölösleges összetűzéseket igyekszünk elkerülni, világosan leszögezzük álláspontunkat. 1. A Borsodmegyei földbirtokrendező tanácsot és földhivatalt meg kell tisztítani a hátramozditóktól. Dr. Parcsetich Béla tanácselnök eddigi munkája során bebizonyította, hogy ez a hivatal nem neki való, ezt lássa be ő maga is és ne hívja ki maga ellen az erőszakot. Dr. vitéz Mátéfalvy tanácsos a földhivatal vezetője szintén nem a földreform gyors befejezésén munkálkodik, nem hisszük, hogyha ő továbbra is a földhivatal élén maradna, jövő ilyenkorra sokkal többre jutnánk. Követeljük, hogy ezt a két személyt azonnal váltsák le. Szükségesnek tartjuk, hogy a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége és a Nemzeti Bizottság is vizsgálja felül delegáltjainak viselkedését. Az igazság kedvéért meg kell említenünk azt is, hogy Naszvadi mérnök ur munkájával különösképpen meg vagyunk elégedve és Karácsonyi tanácstagéval is. Követeljük, hogy a Földbirtokrendező Tanács a jövőben a 600-as rendelet szellemében járjon el, ne hitegessen hétről hétre, hónapról hónapra a határozathozatallal, ne másitgassa a határozatait, ne fogadja soronkivül a földbirtokosokat és minden erejével azon legyen, hogy a földreformot minél hamarabb befejezhessük, a kiosztott földeket telekkönyvezhessük. 2. A községek közötti vitákat elsősorban intézze a Földbirtokrendező Tanács, mert ezek a viták a legnagyobb akadályai a földreform gyors befejezésének. 3. A szabotáló, erőszakoskodó és felsőbbfoku Ítéleteket semmibe nem vevő vagy korrupt földigénylő bizottságokat azonnal le kell váltani. Kivételt képez az az eset, ha egy megelőző határozat alapján igénybe vett vagy 1945 évben felosztott föld visszaitélését tagadja meg a Földigénylő Bizottság, mert akkor minden esetben a Földigénylő Bizottságnak van igaza. 4. Rendeletileg mondja ki a földmivelésügyi miniszter, hogy aki nyugatról még mindig nem tért vissza, ne tarthasson tovább igényt a földjére. 5. A házhelyosztásnál fokozottabban vegyék figyelembe a kisparasztok érdekeit. 6. Azokat a hivatalnokokat, ügyvédeket s minden egyéb olyan személyt, aki a volt földbirtokosokat bármilyen uton bármiféle ravaszkodással igyekszik a földjébe visszasegíteni, azokat mi a demokrácia és a nép ellenségeinek tartjuk s velük szemben mindenkor ennek megfelelően fogunk eljárni. 7. Földet vissza nem adunk. Mikor ezt tesszük, köztársasági elnökünknek, miniszterelnökünknek, földmivelésügyi miniszterünknek, Rákosi Mátyásnak, a Magyar Kommunista Párt vezérének és Veres Péternek, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökének szavai szerint cselekszünk. 8. Egységesen és elszántan állunk Veres Péter mögött. Tudjuk, hogy a mi ügyünk jó kezekben van. Aki pedig Veres Pétert, a legelső magyar parasztot támadja, az velünk találja magát szemközt. Aki neki ellensége, az a parasztságnak és az egész dolgozó népnek ellensége, annak nincs helye a dolgozók Magyarországában. Ezt a jegyzőkönyvet tudomásulvétel végett megküldjük a négy miskolci párt legfelsőbb vezetőségének, a borsodmegyei Földbirtokrendező Tanácsnak, a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége megyei titkárának, a földmivelésügyi miniszter urnák és Veres Péternek, az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökének, azzal a kéréssel, hogy saját hatáskörükben intézkedjenek. A jegyzőkönyvet az egybegyűltek előtt felolvastuk és azzal a tudattal zárjuk le, hogy álláspontunk sok tízezer borsodi földigénylő álláspontja. Kmf. Hegyi Imre megbízottak: jegyzőkönyvvezető ( 10 aláírás)