Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)

II. fejezet - A Nagyatádi-földreform

BARCIKA Nagyméltóságú Földmivelésügyi Miniszter Úr ! Felső és alsó Barczika közigazgatásilag is társ községeknek, ebben élő kisdazdáknak az 1860as évek előtt olyan közös legelőjük volt, hogy ezen a völgyön a mi legelőinken volt a marhale­geltetés a leggazdagabb­Ma sincsen megindokolva, miért mentek bele Apáink a tagosításba. Szántóföldünk tényleg több lett, de kevés a rétünk, nincsen legelőnk. Nem tudunk megfelelő számban marhát tartani, evégett elegendő kövéritőnk sincsen földeinkre, így nem is terem jól, munkánk valóságos nyomorúság­Az 1860as évek előtt tulajdonunkat képezett legelő terűlet ma zsidó kézen van. Többször kértük, hiába kértük és kérjük, nem eladó, megvenni nem lehet, már pedig a mi számunkra itt legelő­nek való más terűlet nincsen. Abból az alkalomból hogy a földbirtokreform életbeléptetése nemcsak lehetővé teszi, sőt biztosítja a kisgazdák számára közös legelő kisajátítását: Alázatosan kérjük a Nagym. Földmivelésügyi Miniszter Urat, méltóztasson lehetővé tenni, hogy az 1860as évek előtt birtokolt legelőterűietet megkaphassuk, visszaszerezhessük. Azért kérjük csak ezt a terűletet, mert aki a helyszínen megjelenik, meggyőződhetik arról, hogy a mi számunkra itt más legelő terűlet nincsen - Minthogy kérelmünk csak úgy nyerhet elintézést, ha egy megfelelő bi­zottságjelennék meg a helyszínen: ezt a bizottságot sürgősen kérjük és epedve várjuk. Alázatos kérésünk után vagyunk és maradunk Felső és alsó Barczikán, 1920. aug. hó 16. igaz tisztelettel: (51 aláírás) Barczikán 1922 évi április hó 4.én tartott rendkívüli képviselő testületi gyűlés jegy­zőkönyvének kivonata.­Jelen vannak: Réthy Sámuel bíró, Pelláthy Béla körjegyző, Kerekes János, Szűcs Sámuel, Lichtschein Miklós, Berzy László, Barczikay József, Pogány Ferenc, Réthy Albert, Szűcs László, Réthy Gyula, Géczy Lajos képv. test. tagok. 1.) A hazafias ima elmondása után a községi bíró, mint elnök a gyűlést megnyitja. Megállapíttatott, hogy a meghívó rendes időben kibocsátva és láttamozva lett. Ezek után elnöklő bíró előadja, hogy még 1919 év elején Barczika község a közös legelő meg­szerzése tárgyában kérvényt adott be és azon kérvényt a borsodmegyei gazd. Felügyelőség tárgyalás alá vette, de a közbejött viszonyok folytán a határozat nem hozatott meg - Miután többízben kéréssel fordultunk ezen ügyben a gazd. Felügyelőséghez, jelenleg is kéréssel fordultunk, tekintettel arra, hogy Barczikának legelője egyáltalában nincs, marha és sertés állománya a községhez képest tekintélyes és jó minőségű; tekintettel arra hogy közös legelő nélkül jószágot nevelni nem képes, azért kéri a képvi­selő testűletet, hogy mondja ki határozati lag, hogy közlegelőre elkerülhetetlenül szüksége van és azt a község megszerezni óhajtja. Határozat: A képviselő testűlet egyhangúlag kimondja, hogy Barczika községnek elkerülhetetlenül szüksége van és annak megszerzésére a legnagyobb áldozatra is képes. Indokolás: mivel Barczika községnek közlegelője egyáltalában nincs, legelőnek használható területtel sem a kis, sem a törpe birtokosok nem rendelkeznek, s eddig a jószágaikat istállóban tartották, így ha közlegelőt nem sikerűi szerezniök, úgy marhaállományukat, mely ez idő szerint áll 233 drb szarvas­marha, 82 drb ló és 111 drb sertésből - a legnagyobb részben el kell adniok s az állattenyésztésük telyesen megszűnik-

Next

/
Thumbnails
Contents