Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)

Bevezetés

utalásokat tartalmazó, valamint a személyes hangvételű iratok is, de szigorúan az adott témával összefüggésben. Ez a kiadvány címe alapján a földtulajdonlási viszonyokat érintő változások történetét hivatott bemutatni Borsod megye vonatkozásában. Ebből a szakadatlanul zajló folyamatból amint arról már szó esett - a három kiemelkedő jelentőségű, a tulajdonviszonyokat nagy mértékben átalakító, erőteljes gazdasági és társadalmi kihatásokkal járó fejlemény dokumentumait tartalmazó kötet láthat napvilágot a kutatás első szakaszának eredményeként. Nem véletlen, hogy átalakítást és nem átalakulást említettem. Ugyanis az úrbérrendezést uralkodói paranccsal, a két 20. századi földreformot pedig egyaránt törvénnyel, tehát fölülről elrendelvén kellett végrehajtani az ország egész területén. Mindhárom esetben - legalább is a kinyilatkoztatás szerint - a cél az volt, hogy a társadalom „alacsonyabb rendű" népességének helyzetén javítsanak, tulajdonhoz jussanak, amelynek megvalósítása a társadalmi ranglétra magasabb fokain álló földesurak, földbirtokosok tulajdonából történő igénybe vétel, megváltás révén történt. De miként is történt a gyakorlati végrehajtás az egyes esetekben! A jobbágyság helyzetének rendezése több évtizeden keresztül napirenden volt. Hosszú és kimerítő viták folytak e kérdésről az 1830 utáni országgyűléseken is, ám kevés eredményt hoztak. Azok a reformerek, akik felismerték, hogy a jobbágyok feudális függésben tartása, az úrbéri szolgáltatások rendszere nemcsak idejét múlta, hanem egyenesen gátja a mezőgazdaság fejlődésének, s ezen belül a nagybirtokokon folyó gazdálkodás korszerűsítésének is, hiába érveltek e felismerés, a parancsoló szükségszerűség mellett (mint például Széchenyi, Kölcsey), a hatalmukat, befolyásukat, a jobbágyszolgáltatásokból biztosan befolyó jövedelmüket féltő, a jobbágyokat a személyes és a tulajdoni szabadságra éretlennek tartó konzervatív erők ellenállásán megbuktak. Az 1832-36. évi országgyűlésnek az úrbérrendezésről szóló vitájáról ezt olvashatjuk a „Borsod vármegye képviselete a reformországgyűléseken" című kiadványban (közreadja: Seresné Szegőfi Anna. Miskolc. 1987. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltári Füzetek 21.) „A földesúr-jobbágy viszonyt illetően az országgyűlési többség azon az állásponton volt, hogy a tulajdonviszonyokat érintő alapokat változatlanul kell hagyni. A radikális reformerek minden áldozatra hajlandók voltak, vállalták a feudális kiváltságok teljes lerombolását is. A megegyezésre egyetlen mód kínálkozott; megteremteni a jobbágy felemelkedésének törvényes lehetőségét, miközben a földesúrnak adandó szolgáltatásokat a minimumra kell csökkenteni, törvénnyel kizárni a visszaélési alkalmat. Három nagy kérdés várt megoldásra: a jobbágy birtokbírhatási joga, személy- és vagyonbiztonsága, és a szolgáltatások örökös megváltásának lehetősége. A birtokbírhatás joga és az úriszék teljes eltörlése, ami a személy- és vagyonbiztonság záloga lett volna, már az alsó táblán sem kapta meg a többséget. Az önkéntes örökváltságra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása tartott a legtovább, a két tábla között a javaslat négyszer tette meg az utat, miközben a képviselők a főrendek ellen epés megjegyzésekkel tűzdelt beszédeket mondtak. A szellemesen gúnyos szónokok között találjuk az ékesszólásáról híressé vált borsodi követet, Palóczy Lászlót. Miután a tárgyalások teljesen megrekedtek, a nádor közbenjárására a főrendek átengedték a javaslatot. Az udvar azonban visszautasította, miközben a főispá-nok segítségével a- megyékben is megkezdte az egység bomlasztását. A munka sikerrel járt; az örökváltságról készített javaslat megbukott. Az úrbéri tárgyalások egyetlen eredménye a szolgáltatások törvényes rendezése és csekély mértékű könnyítése." Az 1840-es országgyűlésen történt az első jelentős előrelépés: elfogadták a jobbágyok önkéntes örökváltságáról szóló törvényt. Ez azt jelentette, hogy a jobbágyoknak egyrészt meg kellett próbálniuk egyezségre jutni földesurukkal, másrészt elő kellett teremteniük a megváltakozás anyagi fedezetét - és bizony sem egyik, sem másik feltételt nem volt könnyű teljesíteni. Ilyen módon Borsodban például a 170 rendezésre váró község közül 1848-ig 11 település job-