Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

A miskolci reformátusság a XIX. században (Dienes Dénes)

lomról tanúskodik: „... számos éveimnek több nyughatatlanságokkal s keserűségekkel fojt (!) napjaimban tsak akkor érzettem lelkemben tsendes nyugodalmat és meg újulást a mikor én az én jó Mennyei Szent Atyámnak Istenemnek tiszteletére rendeltetett Isten Anya Szent egyházában egy hála adó buzgó fohászt botsájthattam jó Istenemnek kegyes színe eleibe, mert meg vallom, hogy életemben az Isten Anya Szent Egyházát gyakorolni és szeretni szent és első kötelességemnek tartot, " „ 90 tam . Az egyháztól való elidegenedés fokozatosan erősödött ugyan a XIX. században, de korántsem volt nagyarányú. Inkább „templomkerülésben" mutatkozott meg, mint teljes, tudatos elszakadásban. Az egyház minden reformátust tagjának tekintett, felekezeten kívüliség 1895-ig jogilag sem létezett. A hagyományos egyházfegyelmi ügyek (házasságtörés, káromkodás és egyéb erkölcsi vétségek) azonban egyre ritkábbak lettek, s nem azért, mert nem történtek botrányos esetek, hanem mert az egyháztanács illetékességét ezekben már számosan megkérdőjelezték. A század második felében kétezer főt meghaladó (ez valójában ugyanannyi család) adófizetője volt az egyházközségnek, igaz, hogy a befizetendő egyházi hozzájárulással számosan hátralékban maradtak.

91 Ezzel együtt a templomok nem ürültek ki. Minden nap, reggel és délután istentisztelet volt, énekléssel és könyörgéssel, vasárnap pedig teljes (prédikációs) istentiszteletet tartottak délelőtt és délután. A Deszkatemplomban csak a három sátoros ünnepen volt istentisztelet, legalábbis 1899-ben már így jelentik.

92 A templomok vasárnap tehát megteltek, ez azt jelenti azonban, hogy a reformátusságnak mintegy negyede-harmada gyakorolta aktívan vallását. A prédikáció a miskolci templomokban inkább volt nemzeti szellemű, moralizáló, lelkesítő beszéd, mint biblikus prófétai üzenet. A belvárosi templom centenáriumi ünnepsége kapcsán felvett presbiteri jegyzőkönyv szövege híven jellemzi a prédikációk nyomán formálódott szellemiséget: Az egyháztanács hálás szívvel emlékezik meg a templomépítő elődökről, „mert e templom már 100 éve nemcsak az ájtatosság színhelye, hanem olyan hely is, hol hazafias s nemzeti ünnepeink megtartatván, kettős célt szolgál, t. i. az Isten dicsőítését s a honszeretet kultiválását. Áldott legyen örökre azon elődeink emléke, akik e templomban oltárt emeltek maguknak s utódaiknak az Isten s a } SRKLt. R.B. 1.6/5. nro. 4910. Nem kizárt, hogy olvasni tudott, bár írni nem. 91 Évkönyv 1874., Évkönyv 1899. 92 Évkönyv 1899. 9. p.