Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)
Miskolc kiemelkedő egyéniségei és emlékük a Deszka-temetőben (Dobrossy István)
férj pedig az egyházi munka mellett, - mint főgondnok - kötelezte el magát. A lexikonok családtörténete helyett alábbiakban a sajtó méltatásaiból idézek. Dr. Gróf Haller József síremléke Haller József Erdélyben született, s közigazgatási pályafutását a 19. század utolsó éveiben kezdte Borsod vármegyében. Először a miskolci járás főszolgabírájának választották meg. Egy évtizedes szolgálat után kezdődött politikai pályafutása, karrierje. Az egykori szirmabesenyői körzetet képviselte a házban. (A kerület képviselői között a 19. században ott találjuk a Vadnayakat, a szabadságharc idején Klapka Györgyöt, később a velük rokonságban álló Vayakat is.) A tanácsköztársaság bukása és a trianoni békediktátum után a megyei és városi menekültügyi hivatal élére állították. Feladata az elüldözött, szülőföldjükről kitelepülni kényszerülő magyarok befogadása, elhelyezése volt. Haller gróf örökös jogú főrend volt, a felsőház tagja, sokféle elismerés és kitüntetés viselője. Borsodvármegye képviselőtestülete is