Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

Miskolc kiemelkedő egyéniségei és emlékük a Deszka-temetőben (Dobrossy István)

püspökének utolsó akaratát, egyben emlékét örök időkre jegyzőkönyv­ben örökíti meg ". Révész Kálmán halálakor a püspöki titkár Illyés Bertalan, a világi főjegyző pedig Domby László volt. (Mindketten a Deszkatemetőben nyugszanak.) 10 FARKAS ISTVÁN (Zemplén m.? 1879 - Miskolc, 1941), püspök Farkas István - Enyedi Andor mellett - a miskolci reformátusság másik meghatározó egyénisége volt, jóllehet nem volt a város, sőt még a megye szülöttje sem. Kiváló szónokként és országosan ismert lelki­pásztorként maradt fenn neve, aki „prédikációiban rendszerint a ma­gyar kálvinizmus hagyományian alapuló keresztény hitélet fontossá­gára figyelmeztetett." - hívja fel a figyelmet munkásságának fontos­ságára kötetünkben Fazekas Csaba tanulmánya." Tanulmányait Sá­rospatakon kezdte, s irodalmi tevékenysége összekapcsolódik fiatal te­ológai működésével. Az Egyházi Értesítő, majd a Sárospataki Ref. Lapok szerkesztője volt. Innen került Ládházára (Sajólád) lelkésznek, majd alig múlt negyven éves, amikor az alsóborsodi egyházmegye es­peresévé, a zsinat rendes tagjává választották. 1931-ben lett a Tiszán­inneni Református Egyházkerület püspöke, s munkásságára halála tett pontot 1942-ben. Amikor meghalt, napokon keresztül jelentek meg méltatások életé­ről, munkásságáról, hiszen három évtizedes miskolci lelkészi és évti­zedes, alkotásokban gazdag püspöki szolgálatának szakadt meg fona­la. A Deszkatemplom 1938. szeptember 18-ai felszentelésén ő tartotta a „drámai erejű, gyönyörű beszédet". 12 A felszenteléskor elhangzott beszédek még ugyanebben az évben Sárospatakon napvilágot láttak nyomtatásban. 13 Lichtenstein László főispán a város, Mikuleczky Gyu­u Dr. Révész Kálmán (1860-1931). Reggeli Hírlap, 1931. december 5. Révész Kál­mán püspök a ravatalon. Reggeli Hírlap, 1931. december 6., Eltemették Révész Kálmán dr. püspököt. Tízezer ember kísérte utolsó útjára a Tiszáninneni Reformá­tus Egyházkerület nagynevű föpásztorát. Reggeli Hírlap, 1931. december 8. " Farkas István: Krisztus nyomában. Farkas István ref. püspök evangéliumi bizony­ságtevései. Miskolc, 1940. 12 Felsömagyarországi Reggeli Hírlap, 1938. szeptember 20. 13 „Isten dicsősége e házban." Farkas István ref. püspök imádságai és evangéliumi bi­zonyságtétele a miskolci új Deszkatemplom szentelési ünnepén, 1938. szeptember 18. Sárospatak, 1938.

Next

/
Thumbnails
Contents