Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

ÉLETEM TÖRTÉNETE - Deák Gábor

én pedig elküldtem a beszédet Bartók professzor úrnak, aki a Szentjóskából előszedett valakit, aki felolvasta. Principálisom többször mondta. „Minek tanulsz, minek akarsz különb lenni, mint mi?" 1943-ban emlékbeszédet tartottam az intézetben Schneller István képének ünnepélyes elhelyezésekor, a beszéd szövegét Baranyai Erzsébet elvitte Imre Sándornak, aki elismerő szavakkal küldte vissza. Lelkész főnököm mindenben akadályozta tanulmányaimat. Minthogy enyém volt minden ingyenes kórházi temetés, a Házsongárdi temető felé pedig az Intézet és az Egyetem előtt kellett elmenni, mindig loptam egy-egy órát: vagy hallgattam előadást, vagy az intézetben csináltam valamit, írtam cikkeket is. így érkezett el a doktori disszertációm beadásának ideje. Már a nyomdában volt. Főnököm nem tudta volna elviselni, hogy káplánja „dr." így 1943. április l-jével kihelyeztek Szolnok-Doboka megyébe szórványlelkésznek Kecsed, Girolt, Kecsedszilvás, Szilkerék, Oláhpéntek, Bánffytótfaluba. Azt mondják SzolnokDobokáról: „A tetű és a rüh soha ki nem fogy". Ismert volt ez előttem, hiszen 1938 pünkösdjén Bálványosváralján voltam legátus, ahol a lelkésznek, Tunyoghi Csapó Andrásnak két szép barna kisgyermeke volt, Mózes és Mónika. Flekktífusz ellen beoltották őket. Mindkettő meghalt. A doktori disszertációm korrektúrájára megkértem a Pedagógiai Intézet gyakornokát, Kósa Árpádot, mert én a gyülekezettel voltam elfoglalva, az Intézetben is eleget tenni nem tudtam. Szerencsétlenségemre Árpád megbetegedett, bekerült a kórházba. Előbb arra gondoltam, nem megyek ki a szórványba. De mégis csupán kíváncsiságból is írtam a tanító bácsinak, Bányai Ferencnek. Jött a válasz, vár Nagyiklódon az állomáson a karucával. Ki is mentem, ott is volt. Aztán Nagyiklódon a kocsmában megfogta a kezem, mondván: „Tiszteletes! Én ismerem magát." Mondtam, hogyan, soha nem találkoztunk. „A maga édesapja én utánam jött tanítónak Csomafájára 1905-ben.". így maradtam ott. De ez már külön témakör. 1943. június 13-án, pénteken volt a doktori szóbelim. Mészöly Gedeon elnökölt. A filozófiát Bartók professzor úr kérdezte, aki akkor jött a Román Gimnázium érettségijéről, ahol elnök volt. „Mind megbuktattam őket latinból, az anyanyelvükből. Hadd tanulják meg!" - mondta. Ő kérdezett először. Háromnegyed órai kérdezés után a bizottság visszavonult 5 percre, majd Várkonyi Hildebrand professzor úrral folytattuk pedagógiából és pszichológiából. Letelt a másfél óra. Befejeződött a szigorlat, közölték az eredményt: „summa cum laude". Vasárnap avatás. Táviratoztam apámnak, aki boldogan jött Kolozsvárra 1905 után. Az avatás után a Komjátszegi Vendéglőbe mentünk. Várkonyi professzor úr kineveztetett tb tanársegédnek az Intézetbe. Nem hagyhattam ott a lelkészséget, mert azonnal behívtak volna katonának. De nem volt időm tanulni az összevont tanári vizsgára. 1944 júliusában mégis behívtak, így történt, hogy tanári vizsgát csak a háború után tehettem. 1945-46-ban már előírták a politikai gazdaságtan 2 évi hallgatását. Ezt nem tudtam vállalni. így 1947-ben, március 13-án két hónapi gyakorlás után Szegeden magyar történelemből polgári iskolai tanári oklevelet szereztem. Becker Vendelnél, az újszegedi Katolikus Tanítóképzőben laktam. Majd 19Í7 októberében peda-