Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

tak, vagy előtte jártak próféciájukkal, vagy követték a történelmi eseményeket. Ha Dsida értékelőit sorra vesszük, alig-alig találkozunk olyanokkal, akik ezt a kérdést boncolgatták volna. Az 1983-ban kiadott összefoglaló kötet: Dsida Jenő Összegyűjtött versek és műfordítások, Szakolczay Lajos szerkesztésében, Láng Gusztáv bevezető tanulmányával is sok mindenről ír, Dsida költészetében a természeti ábrázolásról, benne a létszimbólumról, Dsida létszemléletéről, vallásos hitéről, a formai kísérletező Dsidáról, a világ titkait kereső Dsidáról, a magánosság költőjéről, a tájversekről - Pásztori tájak - menekítő magány című részben, a messianizmusról - tragikus küldetéstudatról. Úgymond: „A költői messianizmus, a világot és az emberiséget megváltani vágyó önfeláldozás, a lírai expresszionizmus e jellemző érzelmi témája az egyik vezérmotívum Dsida Jenő (körülbelül 1933—34-ig tartó) "lázongó korszakainak- költészetében. E messianisztikus tartalamú versek közös vonása, hogy rendszerint valamilyen mítosz, legenda parafrázisai: a költő hammelni patkányfogóként csalja magával (s vállalja képletesen magára) az emberiség bűneit és szenvedéseit, megtisztult világot hagyva a mögötte örömtüzet gyújtó emberekre, vagy éppenséggel a megváltás keresztény ősképét. Krisztus kereszthalálát éli át jelképesen". Hivatkozik a Hammelni legenda, az Apokalipszis, a Nocturno és a Zarándokút című versekre. Önmagáról mint „a szeretet agitátoráról" ír a Menni kellene házról házra című versben. Aztán ír a lázadó költőről, az „eretnek költőről", de a költő hazaszeretétéről nem olvasunk. Pomogáts Béla is csak röviden szól a nagy - legnagyobb költeményéről - a Psalmus Hungaricusról. Úgymond: „A kolozsvári költő ekkor - a kisebbségi megpróbáltatások napjaiban írja a fájdalmas zsoltárt, a Psalmus Hungaricust, amely korábbi költészetén merengő és játékos dallam után a közösség hűség és a történelmi felelősség szigorú morálját szólaltatja meg. Azt a hagyományos hangot idézi fel, amelyet a török pusztítással viaskodó egykori énekes Kecskeméti Vég Mihály ütött meg, amely Kodály Zoltán fájdalmas magyar zsoltárában zengett két országvesztő háború között. Hitvallást tesz szétszórt népe mellett, hangos szóval akarja a történelem közönyös erőit megállítani. Ha csak ezzel az egy költeménnyel foglalkoznánk, az is megérte volna összejövetelünket. Szemlér Ferenc azzal magyarázza Dsida „hazafias" verseinek elmaradását, hogy annak eredetét a „nacionalista-revizionista" nyomásban kereshetjük. Hiszen kisebbségi életben élt, a kenyérkeresés gondja összefüggött az alkalmazkodás kényszerével. S hogy a tükör előtt című ciklusban találkozunk a költeményben, mutatja, hogy nem utóhang ez, vagy számadás magyarságáról, hanem benne élt, csak az értékelő irodalmárok nem mertek hozzányúlni, nehogy a nacionalizmus vádjába essenek. Pomogáts Béla is csak az ünnepélyességet emeli ki benne: „Fellebbezés ez a zsoltár - mondja - a történelemhez, az európai népek közösségéhez, az elfutó kiáltás, a kihagyó lélegzet, mindazonáltal arra utal, hogy a költő aligha reménykedett a közös sebek orvoslásában."