Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

Nem szóltam külön az Atlantisz harangoz és a Két fény között című kötetekről. De ezeknek a verseknek gondolatai vissza-visszatérnek a már említett versekben, kötetekben is. Ugyanúgy a Kenyér helyett 1932-es és ugyancsak 1932-es Szemben az örökméccsel című versekben. A magyarországi közönség, s elsősorban az Erdélyi Helikon magyarországi barátai a legközvetlenebbül az 1935-ben megjelent Romon virág című kötetből ismerték meg nevét és lelki világát, amiről Tolnai Gábor azt mondotta volt: „Egyik oldalon áll a legbensőbb világában gyökerező melankólia, fáradt érzésvilág, a másikon - homlokegyenest ellenkezője az előzőnek - a keményen és hittel vállalt magasztos szerep." Ez a kötet lehet keresztmetszete is Reményik költészetének és hosszmetszete is. Belelátunk legbensőbb érzelemvilágába, befelé forduló önmarcangolásába, az örökös kételybe, hogy ő, a már elismert költő - mint Arany János is tette megérdelmi-e ezt a megbecsülést. Úgymond Imre László - Tolnai Gábor nyomán: „Túl tud lépni népszerűsége varázskörén, visszamenekül önmagába, legértékesebbnek tartott, örök eszményekért küzdő, önnön megtisztulásán munkálkodó énjébe". Érzelmi és hangulati hullámzásának egyik oldalán ott áll a Takarodó című vers. Ez a megbékélés hangulatát adja a budapesti Bethesda kórházban tapasztalt orvosi - Nyírő Gyula volt az igazgatója -, és diakonisszái szeretet hálaérzetéül, és az emberi együttérzést. A kolozsvári Református Kórházban is ezt tapasztalta, ahogy a Pap Demeter kalauz című versben fejezte ki ezt. De visszatérnek az emlékek is, az ifjúság örök tavaszának benne csak eszményekben vagy eszményiségben élt vonzalma a Rózsadombi bolyongás című versben. Ennek a kötetnek utolsó ciklusa a Romon virág, melyben ismét megmutatja belső világát, mint a Rádióban mondom című záróversben „ifjú léleknek tanácsadásképpen, magamnak késő vád gyanánt" írta a vers címe alá. Ebben már a nemzedékek őrváltásának gondolata szólal meg, hiszen beteg volt a költő, s a politikai események mind jobban igénybe vették gyenge idegzetét. így kezdi: „Egy kis türelmet kérek, - induló Doboló, zajló, zászlós, új sereg, Egy kis türelmet, - nem lesz sok szavam, A mikrofontól aztán elmegyek. Én most leadó állomáson állok, Vannak, ki azt mondják: a posztomon, A nemzedékek őrváltásajő, Egy éjjel át kell adni, jól tudom, A nemzedékek őrváltásajő, Én boldog alázattal elmegyek. A legfőbb leadóra hangolom Megromlott felvevőmet: szivemet. "