Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

FAZEKAS CSABA Az első népképviseleti országgyűlés történetéből Palóczy László beszédei és képviselői indítványai (1848. július-december)

szólók beszédeiből is általában a nyelvi-nemzeti mozgalmakkal kapcsolatos, a múlt században minduntalan felbukkanó, gyakorlatilag feloldhatatlan dilemma rajzolódott ki, miszerint az egységes polgári nemzetállam működőképessége egy hivatalos államnyelvet követelt (például a hadsereg irányításában vezényleti nyelvet), amelyet hazánkban értelemszerűen csak a magyar tölthetett be. Ennek még toleráns-liberális felvetése is óhatatlanul szembe került ugyanakkor a nemzetiségek szintén anyanyelvi autonómiát követelő, egyre erősebb mozgalmaival. Visszatérve a konkrét vitára, Zsembery Imre visszautasította Széchenyi szavait, arra hivatkozva, hogy ha Ausztriában is kötelező a német nyelvtudás a hadsereg tisztjei részére, miért lenne más a helyzet az amúgy is „magyar lábra" állítani szándékozott, a magyar kormánynak alárendelt honvédalakulatok esetén. Bezerédy István már - érzékelve a kérdés messzebb ható politikai következményeit - jóval óvatosabb volt, s megelégedett volna a törvény szövegében a magyar lábra állítás kimondásával. Palóczy ezt követő beszédét Széchenyi ellen intézte, és a jövőben alkalmazandó tisztektől megkövetelte volna a hadsereg vezényleti nyelvének ismeretét: „Bizony azon német tiszt, ki szokás szerint szolgál magyar ezrednél, megtanulhatja a magyar nyelvet. Elhiszem, hogy gróf Széchenyi ismer sok olyan külföldi egyéneket, kik azt mondják, rendkívül szeretik a magyar ezredeket és magyar ezredekben kívánnak szolgálni, alkalmasint nem a magyar ezred iránti szeretet vonzotta azon tiszteket, hanem szeretik a magyar formaruhát, melynek hatása van a szépnemre is. Ennélfogva örök igazság marad az, bár szeressen minket akárki, de ő tanuljon meg magyarul az ezred kedvéért, nem pedig az ezred tanuljon németül az ő kedvéért, mert különben tiszt nem lehet. El nem fogadom Ghyczy indítványát, hogy bújjunk el valami rejtély alá, ne mondjuk törvényben, hanem határozatban."

169 Palóczy figyelmeztetett továbbá arra a logikai ellentmondásra, amely a már jóváhagyott 5. §-sal fennállott, ez ugyanis kimondta, hogy az egyenruha, a csapatzászlók stb. magyarok, a vezényleti nyelv magyar legyen, és nem értette, hogy akkor miért pont a tisztikarnak ne kelljen magyarul tudnia. Mészáros Lázár hadügyminiszter is támogatta a tisztek magyar nyelvtudását, mégis az aktuális helyzetben jobbnak ítélt egy kompromisszumos, kiskaput biztosító paragrafus szövegezését: „Ha lehetne valami kis módosítást engesztelőképp betenni, én örömest elPalóczy beszéde: PLBI. 83-85. p.