Rácz Imre: Adács. A római katolikus templom, a plébánia és a népoktatás története (Miskolc, 1998)

AZ ADÁCSI NÉPOKTATÁS

velezéseit. A tantestület elhatározza, hogy az iskolát ősszel meghirdeti és ha lesz jelentkező, meg is nyitja. 1947. október l-jén Berényi Lajos kántortanító hazaér­kezik a hadifogságból és átveszi a II. osztály vezetését. Részt vállal még a felső osztályok szakosított oktatásából is. 0 ta­nítja „azokat a tárgyakat, amelyeket az igazgató tanító vál­lalt volna a lába teljes meggyógyulásakor." 1947. október 26-án volt „az újonnan renovált újtelepi iskola ünnepélyes átvétele." 1947. október 21-én a tantestület tagjai megtárgyalják „a tankönyvek hiánya miatt létrejött igen nehéz helyzetet. Úgy határoznak, hogy amíg meg nem jön az új tankönyv, minden osztály adja le a tavalyi olvasókönyvét az előző osz­tálynak". 1947. szeptember 24-én Kóczián Anna c. igazgatótanító 6 hónapos betegszabadságra megy. Ez időben kezdődik 10 éven át tartó súlyos betegsége, mely 1957. április 25-én véget vetett munkás életének. (Az adácsi halottak anyakönyvében a következőket ovlassuk róla: Anna, Kóczián József és Bog­dán Anna leánya, nyug. tanítónő, életének 58. évében, mell­rák következtében meghalt. Az adácsi temetőben helyezték örök nyugalomra, április 27-én.) Ez iskolai évben a karácsonyi szünet 1947. december 20­tól 1948. január 18-ig tartott. 1948. március 3-án Berényi Lajos kántortanító módsze­res előadást tart a „Diák önkormányzat"-ról. Az előadás után a tantestület elhatározza, „hogy a tanulók önkormány­zatának fejlesztése és a demokratikus nevelés érdekében is­kolánkban is megalakítják a tanulók önkormányzati szerve­it. Berényi Lajos ez alkalommal bejelenti még, hogy a cente­náriumi évvel kapcsolatos irodalmi pályázatot meghirdette, melyre a gyermekek gondosan elkészített dolgozatokkal pá­lyáztak. A centenáriumi évvel kapcsolatos „fásítás" menete a kö­vetkező volt. A felső tagozat tanulói Berényi Lajos kántorta­nító vezetése mellett, gazdasági gyakorlat keretében elültet-

Next

/
Thumbnails
Contents